Húszmilliós állami támogatást próbált kijátszani egy harmincas éveiben járó nő

Hamar lebukott.

Forrás: Somogy Vármegyei Főügyészség2025. 01. 27. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy harmincas éveiben járó nővel szemben, aki egy községi üzlet létrehozására kapott támogatást használt fel a támogatási céltól eltérően – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A megvásárolt ingatlan (Fotó: Somogy Vármegyei Főügyészség)

A vádirat alapján a nő 2021 októberében támogatási kérelmet nyújtott be azzal a céllal, hogy egy Kaposvári környéki faluban új üzletet hoz létre, amely a kereskedelmi funkció mellett a gyógyszerforgalmazásban is részt vesz, illetve közösségi térként is működik.

A vádlott végül a Gazdaság-újraindítási Akciótervből több mint 21 millió forint támogatást nyert el, amelyből esze ágában sem volt elindítani az üzletet.

Ezzel vállalta, hogy a községben megvásárol egy használaton kívüli épületet, azt 2023 júniusáig felújítja, és 5 évig heti minimum 30 óra nyitvatartással üzletként működteti. A vádlott a támogatói okiratban foglaltak ellenére csupán egy leromlott állapotú ingatlant vásárolt meg, annak a lényegi felújítását viszont nem kezdte meg, hanem a fennmaradó több mint 20 millió forintot a céltól eltérően használta fel, így többek között a másik vállalkozására költötte, de jutott belőle pénz autó- és ékszervásárlásra, illetőleg a napi szinten felmerülő költségekre is – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű és a bűncselekményt beismerő nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

Borítókép: (Fotó: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.