Több, a fővárosi „jutalékos”, vagyis kenőpénzes rendszerhez kapcsolható ingatlanügyben is feljelentést tett és adott át bizonyítékokat a rendőrségnek Budai Gyula – ez derül ki a volt elszámoltatási biztos korábbi nyilatkozataiból. Budaival kapcsolatban cikksorozatunk előző részében írtuk meg, hogy évekkel ezelőtt a rendőrséghez fordult egy újbudai telek eladási kísérletével összefüggésben. A feljelentés szerint ha az üzlet létrejött volna, Karácsony Gergely egyik fontos bizalmasának ötszázmillió forint kenőpénz üthette volna a markát. A fontos bizalmas pedig nem más, mint Kiss Ambrus – korábbi főpolgármester-helyettes, jelenlegi főigazgató –, aki azonban tagadta, hogy ismerné azokat az embereket, akik azt állították róla, korrupciós pénzt akarnak neki juttatni.
Korrupciós gépezet működhet a fővárosban
Az újbudai ingatlan esete ugyanakkor tökéletesen illeszkedik abba a jól körülhatárolható kör által működtetett „jutalékos”, valójában korrupciós rendszerbe, amely a nyilvánosságra került felvételek és az azokat erősítő más adatok alapján felrajzolható. A Városháza eladási kísérletével kezdődő, több budapesti ingatlant is érintő botrányról az Anonymous-álarcos alak hozott nyilvánosságra hanganyagokat, az egyiken Bajnai Gordon hangja is hallható volt. A korábbi miniszterelnök szerepe azért is különösen érdekes, mert a sajtóhírek szerint ő segíthet Karácsonyéknak a legújabb ingatlanügyletükben. Ismert: a csődközeli helyzetben lévő fővárosi önkormányzat szeretné megvenni a nemzetközi befektetők elől Rákosrendező több tíz hektáros területét. Az a jelek szerint nem zavar senkit a budapesti baloldalon, hogy évek óta árnyékot vet rájuk a súlyos ingatlanpanama-botrány.
Az egyik főszereplő már gyanúsított
A több szálon futó, Városháza-gate-ként is emlegetett ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, a hatóság eddig már négy gyanúsítottat kihallgatott korrupciós bűncselekmények (befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés) gyanújával. Egyikük az a Berki Zsolt, aki a korrupciós botrány kulcsfigurájának tekinthető. Gyanúsított még az ügyben Berki Zsolt testvére, a kiváló baloldali kapcsolatokkal rendelkező Berki József is.
Egy bizalmas levelezés is igazolhatja Budai szerint a „jutalékos” rendszert
Budai Gyula feljelentéseiben is rendre felbukkant Berki Zsolt neve. A fideszes képviselő többek között a sajtónak is hivatkozott egy olyan, még 2021 őszén birtokába került, a Budapest Főváros Városi Vagyonkezelő Zrt. ügyintézője és Berki közötti levelezésre, amiben négy ingatlaneladásról is szót ejtettek. A fideszes országgyűlési képviselő a Fáy utca 69., az Öv utca 10/A., az újpesti uszoda telke, valamint egy Etele úti ingatlan kapcsán szerzett bizonyítékait is átadta a rendőrségnek. Budai a Nemzeti Nyomozó Irodánál tett feljelentésében leírta, hogy az újpesti uszodát, amely az Árpád úton található, hétszázmillió forint plusz áfa összegért hirdették korábban. Az ingatlanok összértéke meghaladta a hárommilliárd forintot. A képviselő szerint ráadásul a négyből két ingatlant el is adtak.
„A tegeződő, szívélyes hangvételű levelezés magáért beszél, hogy közeli kapcsolatról, jól bejáratott üzleti kapcsolatról árulkodnak a levelek. Teljesen világosan kirajzolódik, hogy az eddigieken felül további ingatlanok is Berki Zsolt által, jutalékos rendszerben lettek értékesítve” – nyilatkozta korábban Budai Gyula.
Karácsony jogi főtanácsadója is képbe került
Ide tartozik, hogy az Anonymous-felvételek szerint a főpolgármester jogi főtanácsadójának, Tordai Csabának fontos szerep jutott, hiszen minden egyes szerződés, ingatlanügylet a keze alatt megy át, „ő láttamozza” azokat, ugyanakkor „nem pénzezik”. Ám, ahogy arra cikksorozatunk korábbi részében is kitértünk, utóbbi elhangzott állításnak ellentmondhat, hogy egy másik bűnügyben, a Karácsony fémjelezte 99 Mozgalom félmilliárdos kampányfinanszírozási botránya miatt kétszer is volt házkutatás az ügyvédi irodájában. Az egyik kutatás során ráadásul a hatóság értesülésünk szerint okirathamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglalt le.