Kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január 1-jéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon, kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat – jelentette be az energiaügyi miniszter.
Lantos Csaba közölte: a keddi megállapodás szerint 2027-től vezetik be a rendszert, amelynek lényege, hogy
egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve adhatók majd le a lomok.
A miniszter kiemelte: a gyűjtőpontokat úgy jelölnék ki, hogy nyolcszáz méternél senkitől se legyenek messzebb. Ezeken a helyeken kilenc különböző hulladéktípust elkülönítetten gyűjtenek majd, a tizedikként pedig a veszélyes hulladékokat kezelnék. A lomtalanításkor a veszélyes hulladék kihelyezése jelen pillanatban illegális, és ezt az új rendszer bevezetésével, a szervezett körülmények közötti leadással, megszüntetnék.
Az új rendszerbe belépő kerületek már az átmeneti időszakban is rászorultsági alapon meghatározhatják, hová menjenek ingyenesen elszállítani a lomokat. Akik erre nem jogosultak, de valamiért nem vállalják, hogy gyűjtőpontra szállítják a lomot, díj ellenében kérhetnek elszállítást. Az a törekvés, hogy hosszú távon, tehát 2027-től évente egyszer mindenki számára ingyenes legyen ez a szolgáltatás.
A gyűjtőpontok három napig lesznek nyitva, lehetőleg úgy, hogy az egyik nap hétvégére essen.
Lantos Csaba a jelenlegi lomtalanítási rendszerről szólva úgy fogalmazott: ez „talán bizonyos területeken turistalátványosságnak jó, de sem nem biztonságos, sem nem higiénikus, sem nem fenntartható”.
– A hulladékgazdálkodásért felelős Mol korábban, számukra is váratlanul, de egyébként megalapozottan előállt egy új szakmai javaslattal, amellyel át szeretné alakítani a lomtalanítási rendszert Budapesten. Amit be akarnak vezetni, így van számos európai nagyvárosban és magyarországi városban is. A javaslatból aztán lett „egy felindulás” – emlékeztetett a miniszter.