Szombatra szervezett bírótüntetést Budapestre az Amnesty International, a demonstrációra pedig a Pesti Srácok stábja is kilátogatott. Ahogy azt lapunk is megírta, Varga Ádám és az operatőre kizárólag tudósítani szeretett volna a helyszínen, nem provokáltak, nem keresték a konfliktust. Ehhez képest a baloldali, „szeretetországra vágyó”, jogállamot követelő tüntetők rájuk támadtak. A balliberális támadót az sem zavarta, hogy a helyszínen rendőrök is voltak, amikor pedig a Pesti Srácok munkatársai a szervezőkhöz fordultak segítségért, ők egyszerűen elhajtották őket.
A balliberálisokat nem érdekli a sajtószabadság, amikor jobboldali újságírókat ér támadás

Varga Ádám az eset után lapunknak elmondta, hogy amikor jelezték a szervezőknek, hogy hívjon rendőrt, azt a választ kapták, hogy a portál munkatársai fogják meg a dulakodó illetőt, mert neki erre most nincs ideje, ugyanis meg kell nyitnia a tüntetést.
Ezután a vélhetően valamilyen szer befolyása alatt lévő férfi tovább fenyegetőzött, majd elfutott.
Varga Ádám közölte, hogy egy másik demonstráló is odalépett hozzájuk, és az időközben megjelenő rendőrök füle hallatára fenyegette a stáb tagjait, hogy majd megtalálja őket.
A Pesti Srácok munkatárásnak a véleménye, hogy az egyébként kevés embert megmozgató tüntetésnek rengeteg agresszív résztvevője volt. Olyan is előfordult, hogy többen körbeállták az újságírókat, és azt mondták nekik, hogy ők mennek oda provokálni a tüntetőket.
Borítókép: Bírók tüntetése (Fotó: Kurucz Árpád)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Pénzt, fegyvert és katonát követelnek Magyarországtól
Brüsszel a konfliktus folytatását erőlteti.

Orbán Balázs: A Barátság kőolajvezeték elzárása egyértelmű politikai nyomásgyakorlás
A miniszterelnök politikai igazgatója úgy véli: politikai zsarolás zajlik Magyarországgal szemben.

Leszakadt egy épületelem az Andrássy úton + videó
Egy épület homlokzatának darabja zuhant le az Andrássy úton a buszmegálló és járókelők közelébe, a helyszínt lezárták.

Deák Dániel szerint irreálisak a Medián januári adatai
Rengeteg a módszertani gond a kutatócég adataival.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Pénzt, fegyvert és katonát követelnek Magyarországtól
Brüsszel a konfliktus folytatását erőlteti.

Orbán Balázs: A Barátság kőolajvezeték elzárása egyértelmű politikai nyomásgyakorlás
A miniszterelnök politikai igazgatója úgy véli: politikai zsarolás zajlik Magyarországgal szemben.

Leszakadt egy épületelem az Andrássy úton + videó
Egy épület homlokzatának darabja zuhant le az Andrássy úton a buszmegálló és járókelők közelébe, a helyszínt lezárták.

Deák Dániel szerint irreálisak a Medián januári adatai
Rengeteg a módszertani gond a kutatócég adataival.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!