Lőtérre járt, és magával vitte a nyolc- és tízéves gyerekeit is, sőt, még a budapesti lakásban is tartott fegyvert az az ír férfi, aki a gyanú szerint meggyilkolta volt feleségét Budapesten, az V. kerületben.
Halállistát vezetett: az apját is ki akarta iktatni a férfi, aki az V. kerületben meggyilkolta a feleségét a gyanú szerint
Még a budapesti lakásban is tarthatott fegyvert.
A férfi január 29-én megverte a nőt, utána valahogy elérte, hogy megfulladjon, majd felgyújtotta. A Tények videójából kiderül az is, hogy az ír férfi egy halállistát is írt, amelyen a saját apja és mostohaanyja neve is szerepelt. Állítólag a férfi a volt feleségét évekig bántalmazta, aki feljelentést is tett. Elmenkülni az országból nem tudtak, mert a gyerekek útlevelét a férfi eltette.
Folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli, végül fojtogatta
– mondta egy névtelenséget kérő barát. Közben hazaért a lánygyermekük, feltehetően emiatt maradt életben a nő. Ezt követően állítólag a családja is elfordult a férfitól. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta, az ügyészség megállapította, hogy a férfi előre kitervelten emberöléssel gyanúsítható megalapozottan és letartóztatták.
A férfi tagadta a gyilkosságot és nem tett vallomást.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Van pár dolog, ami a pojáca Magyar Pétert megakadályozta abban, hogy megértse Orbán Viktor beszédét
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.

Kíváncsi rá, hogy mit eszik a magyar katona? Most megmutatjuk
Így szerzik meg a szükséges energiát a honvédek.

A baloldali elemző is kerek perec kijelentette: Orbán Viktor nyert, Magyar Péter veszített Kötcsén
Nagy Attila Tibor nem kertelt, szerinte nagy lehetőséget szalasztott el Magyar Péter.

Orbán Viktor Kötcsén két világképet mutatott be, amelyekből a magyarok választhatnak
Eközben Magyar Péter a saját csapdájába esett, miközben egyre nagyobb rajta a nyomás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk