Nagycsütörtök délelőtt krizmaszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők és a betegek olajának, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelésére. Este minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására a húsvét szent három napjának első ünnepén.
A nagycsütörtök esti liturgiájában az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van. Nagycsütörtök az egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat.
A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.
Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, és ezért van virág az oltáron.
A Glória (Dicsőség) éneklésére minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, ezután elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.
A szentmise végén az Oltáriszentséget a mellékoltárhoz viszik. Ezt követi az oltárfosztás, amikor az oltárról minden díszt eltávolítanak. Ezek a jelek Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezik. A szentmise végén elmarad az áldás, és csendben fejeződik be, amely jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.
Nagypéntek, Jézus Krisztus kereszthalálának napja
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Az egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmise áldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.
A nagypénteki szertartás már a kezdeti időktől kialakult és három fő részből áll:
- az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel,
- a kereszt előtti hódolatból és
- a szentáldozás szertartásából.
A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.
Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotához, Jézus keresztjéhez.
Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk Istenhez, hogy hallgassa meg az egyház, az emberiség nagy kéréseit. Az egyetemes könyörgések az egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.
Ezután a pap a Feketevasárnapon (a nagyböjt ötödik vasárnapján) letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszthódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Ő az, aki ma is szenved egyházáért. Személyesen hív meg minket, hogy előtte leboruljunk és megvalljuk: ő az egyedüli Megváltónk, akinek segítségére mindannyian rászorulunk. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.
Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai), és a hívek keresztúti ájtatosságot végeznek.
Végigjárva Jézus keresztútját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené.
A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, a végtelen jóság, Isten, a feltámadt Élet győzelme.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött, kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük. Ezt idézi fel, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérik és a mise utáni szentségimádásnál.
Nagyszombat és húsvéti vigília
Nagyszombaton az egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a katolikus egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre.
Nagyszombat a gyász napja, amikor Jézus sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt.
A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötétség, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, utalva arra a sötétségre, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll:
- a fény liturgiájából,
- az igeliturgiából,
- a vízszentelésből és
- az áldozati liturgiából.
A jelenlegi liturgikus rend a IV. századra vezethető vissza.
A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye Jézus Krisztus feltámadását jelzi, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon. A húsvéti gyertyába szúrt tömjénszegek Jézus halálos sebeit jelzik.
A feltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt fel, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az egyház liturgiája mintegy megjeleníti a feltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Ezután hangzik föl az egyház leggyönyörűbb éneke, az Exsultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.
A húsvét örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki.
Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.
