A közigazgatásban is tisztogatna a Tisza Párt
Retteghet, aki a közigazgatásban dolgozik, ugyanis Magyar Péterék ott is cserélnének mindenkit. Mint Tarr mondja: akiből nem lesz képviselő, őneki is biztos, hogy lesz feladat, mert szerinte
egyre többen vannak olyanok, akiknek az egyetlen igazi jó tulajdonsága az, hogy lojálisak a rendszerhez, és ezt valahogy majd majd orvosolni kell.
Azaz lecserélni mindenkit, aki nem osztja a Tisza Párt nézeteit. Itt még nem állna le a Tisza ámokfutása, Tarr Zoltán az oktatásról és az egészségügyről is beszélt. Szerinte ugyanazt a rendszert, ami eddig volt, nem feltétlenül szabad és kell fenntartani.
A Tűzfalcsoport rámutat, hogy
Tarr szavai mögött egy jól ismert, sokak által már korábban átélt forgatókönyv rajzolódik ki: amikor „racionalizálásról” és „struktúraátalakításról” beszél a politika, abból rendszerint bezárások, leépítések és megszorítások következnek.
Aki emlékszik a 2000-es évek baloldali kormányainak intézkedéseire, pontosan tudja, mit jelent, amikor egy politikus arról beszél, hogy „nem biztos, hogy minden településen kell iskola” vagy hogy „át kell gondolni a kórházi ágyak számát”. Felidézték: 2002 és 2010 között hivatalosan mintegy 380 önálló iskola szűnt meg, de az összevonásokkal együtt a bezárások száma reálisan 500 fölé tehető. Sok helyen a gyerekeket napi többórás buszoztatással vitték át központibb helyen lévő iskolákba.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!