Ma elítélhetik a fővárosi baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyének főszereplőjét

Ma jogerős ítéletet hirdethet a Fővárosi Törvényszék a Lánchíd-botrány kulcsfigurájának tartott Vig Mór egyik ügyében – értesült a Magyar Nemzet. A vád szerint az exügyvéd a társaival egy nem létező érmegyűjtőre hivatkozva, egy afrikai céget is felhasználva károsított meg sokakat, összesen hetvenmillió forinttal. A sok száz milliós számlagyár irányításával is meggyanúsított férfi ráadásul a csalásokat egy nemzetközi körözés alatt álló bűnöző segítségével követhette el. Vig első fokon három év szabadságvesztést kapott.

2026. 03. 20. 7:23
Fotó: Máté Krisztián
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken másodfokú ítélet születhet a Fővárosi Törvényszéken a Lánchíd-botrány főszereplőjének egyik ügyében – értesült lapunk. A II. és III. Kerületi Bíróság tavaly februárban ítélte többrendbeli csalás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények miatt három év letöltendő börtönbüntetésre Vig Mórt, és a két társát is elmarasztalták. Mivel az ügyben az ügyészség és a védelem is fellebbezett, ezért az eljárás a Fővárosi Törvényszékre került.

 

Egy körözött bűnöző is segíthette a csalást

A bűnügy szálai egészen 2018 szeptemberéig nyúlnak vissza, onnantól kezdve több mint fél éven keresztül Vig és két barátja szervezetten 32 sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni. A vád szerint az egyik vádlott, a Ghánában otthonosan mozgó, jelenleg is nemzetközi körözés alatt álló M. Márk egy barátja segítségével jogosulatlanul megszerezte egy érmeárusítást folytató cég vevői adatbázisát, majd álnéven, egy kitalált történettel telefonon felhívta a vevőket. Nekik azt mondta, hogy egy, a valóságban nem létező külföldi befektető érmegyűjteményeket kíván vásárolni, azok valódi értékén felül, több tíz millió forintért.

 

Hetvenmilliót csalhattak ki a sértettektől

M. Márk emellett azt állította, hogy csak úgy lehet ehhez a haszonhoz hozzájutni, ha reklámszerződést kötnek egy ghánai céggel, és előre kifizetik az érmekollekciók – állítólagos – vételárának tíz százalékát. A férfi valóban rendelkezett egy ghánai céggel, amellyel a sértettek szerződtek, és a kért összegeket a trió másik két tagjának, akik közül az egyik Vig Mór volt, kifizették. A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott ilyen módon, illetve további 16 millió forintot is megkíséreltek megszerezni. Mindezt úgy, hogy a trió Vig ügyvédi irodájába invitálta a sértetteket, az ügyvédi közreműködés pedig az ügyletek jogszerűségének látszatát erősítette. A megtévesztettek ráadásul kaptak egy valótlan tartalmú vételi szándéknyilatkozatot, illetve később megkapták a valótlan adásvételi szerződést is.

Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, amelyet az exügyvéd pár órával a szerződések megkötését követően, az irodájához közel eső ATM-automatából fel is vett.

 

A Lánchíd-botrány

Vig Mór neve évekkel ezelőtt a Lánchíd-botrány nyomán vált ismertté. Amikor 2019 őszén Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával a baloldal átvette Budapest irányítását, új közbeszerzést írtak ki a Lánchíd felújítására. Ahogy korábban, úgy ismét az A-Híd Zrt. lett a győztes, de ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyert. Később kiderült, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd több részletben 1,4 milliárd forintot utalt Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből továbbítottak kilencszázmilliót az exügyvéd magánszámlájára és ügyvédi letéti számlájára, amit készpénzben fel is vettek. Egy levél szerint Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott összegekkel, a hídpénzből pedig kerülhetett a fővárosi baloldalhoz is.

 

Radnai Márk volt cége ügyében is felbukkant Vig ügyvédi irodája 

Az exügyvéd neve néhány hete újabb kétes eset kapcsán, Radnai Márk korábbi cégének, a Story Chef Kft.-nek az ügyében bukkant fel. A botrány kapcsán Budai Gyula tett feljelentést közokirat-hamisítás, fiktív üzletrész-átruházás és költségvetési csalás bűntettének gyanújával, az adóhatóság pedig eljárást folytat az ügyben. A miniszteri biztos a feljelentésében azt fogalmazta meg, hogy a Story Chefnél bűncselekménygyanús ügyletek történhettek, amelyek részben Vig Mór ügyvédi irodájához köthetők.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.