Mint ismert, nemrég került nyilvánosságra egy olyan felvétel, amelyen Bihari Zoltán, Szerencs tiszás országgyűlési képviselője azt állítja,
nagyon szeretnék a polgármesterekkel jóban lenni, nem szeretnék senkit elveszíteni, aki olyan, annak nagyon melegen ajánlom, hogy kössön vádalkut.
A Köztér.com által közzétett felvételen a politikus 42 városvezetőnek címezte üzenetét, egy római katolikus óvodai bálon Szerencsen, még május 16-án, a gyerekek műsora előtt, majd jó szórakozást és jó étvágyat kívánt a bálozóknak.
A portál szerint azzal, hogy a tiszás politikus vádalkuról beszél, két dolgot állít: szerinte akik erre rászorulnak, azok mind bűnözők, másrészt azt, hogy ő maga rendelkezik az ügyészség és a bíróság hatalmával.
A falvak helyett bizonytalanság
Gyopáros Alpár lapunknak arról is beszélt, hogy a vidéki településvezetők körében komoly bizonytalanság alakult ki. Mint mondta, a Tisza Párt a kampányban még azt ígérte, hogy minden jól működő programot megtart, ennek ellenére szerinte ennek éppen az ellenkezője történik. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar falu program keretében rendelkezésre álló 27 milliárd forint fejlesztési forrás hónapok óta nem jutott el a településekhez.
Ez a falvak jogos járandósága lenne, mégsem kapták meg a települések
– jelentette ki. Hozzátette: miközben a kabinet korábban egy új, Szent István Program elindítását ígérte, amelynek keretében tíz falu kapott volna egymilliárd forintos támogatást, azonban ennek finanszírozásáról továbbra sincsenek hiteles információk.
Aggályos alkotmánymódosítás
Gyopáros Alpár szerint további kérdéseket vet fel, hogy a Tisza-kormány alkotmánymódosítása a nemzeti vagyon védelméről szóló törvényt is kivenné a sarkalatos törvények köréből.
Ez azt sejteti, hogy valamiféle privatizáció előkészítése zajlik
– fogalmazott. A politikus attól tart, hogy hosszabb távon ismét külföldi tulajdonba kerülhetnek stratégiai nemzeti vagyonelemek.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!