Észak-koreai náci propagandának nevezte a közmédiát Magyar Péter a kormányszóvivői tájékoztatón + videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több, az elmúlt napokban nagy visszhangot kiváltó kormányzati kezdeményezés is napirendre került a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Ismertették az Alaptörvény 17. módosításának részleteit, amely egyebek mellett érinti a köztársasági elnök megbízatását, az alkotmánybírák nyugdíjazását és az országgyűlési képviselők mandátumának korlátozását.

2026. 07. 02. 14:49
Fotó: Hatlaczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter megerősítette, hogy a vállalásaikkal ellentétben nem 700, hanem mindössze 400 ezer gyermekre terjesztik ki a támogatást. A miniszterelnök közölte, a százezer forint első, ötvenezer forintos részletét augusztus 24-ig, a második felét pedig utalvány formájában novemberig kapják meg a családok. Magyar Péter emellett arra is utalást tett, hogy a jövőben egy teljesen más rendszerben fogják a családok megkapni a támogatást.

A miniszterelnök ezt követően arról beszélt, a magyar kormány folyamatosan értékeli a venezuelai földrengés miatt kialakult helyzetet, illetve 250 millió forintos egészségügyi csomagot, és százmillió forintos gyorssegélyt adományoz a venezuelai államnak. 

A földrengésben magyar honfitársunk nem vesztette életét, ugyanakkor többen is jelentős anyagi kárt szenvedtek

– emelte ki Magyar Péter.

Kormányszóvivői tájékoztató Magyar Péter
Fotó: Hatlaczki Balázs

A miniszterelnök az elmúlt napokban hazánkon átvonuló hőhullámmal kapcsolatban hangsúlyozta, ezt a rendkívüli helyzetet egy olyan víziközmű rendszerrel kellett elvégezni, amelyből több ezer milliárd forint hiányzik. A kormányfő elmondta, az országosban óránként 10-11 csőtörés történik, és a tisztított víz húsz százaléka elszivárog. A vízkorlátozások kapcsán Magyar Péter kiemelte, több helyen is érvényben van még a szigorítás, amelynek célja a szolgáltatások összeomlásának elkerülése.

A miniszterelnök ezt követően vízügyi reformokról beszél azt ígérte, hogy komplex vízügyi intézkedéscsomagot készítenek elő, a mezőgazdaság alkalmazkodását külön program segíti majd, és az új klímatörvényt is hamarosan el fogadják.

Magyar Péter elmondta, a tárgyalt Ruff Bálint társaságában a Velencei Bizottság elnökével, majd pedig kiemelte, a jövőben is szoros kapcsolatot fognak ápolni a szervezettel, és megfogadják annak javaslatait.

A kormányfő bejelentette, a terveik szerint a jövő héten benyújtják az Alaptörvény 17. módosításáról szóló javaslatot. A miniszterelnök elmondta, ezen módosításban a vármegyéket megyékké, a főispánokat pedig kormánymegbízottakká fogják visszanevezni. 

A miniszterelnök elmondta, a főispánok átnevezése miatt több mint száz jogszabályt kell módosítani. A vezető tisztségviselők kinevezése kapcsán is bejelentést tett Magyar Péter, a jövőben tizenkettő helyett hat évre választanak majd alkotmánybírókat, akik mindössze egyszer lesznek újraválaszthatók.

Magyar Péter ezt követően Debrecen polgármesterét, Papp Lászlót kezdte támadni, és kijelentette, szerinte a polgármesternek tudomása volt arról, hogy a gyárak szennyezése átlépi az előre meghatározott határértékeket.

Magyar Péter újságírói kérdésre válaszolva észak-koreai náci propagandagyárnak nevezte a közmédiát, majd ismét azt a hamis narratívát közvetítette, amely szerint őt magát két éven keresztül nem engedték be a közmédia adásába. Mindezt a miniszterelnök annak ellenére mondta, hogy az MTVA korábbi közlése szerint Magyar Pétert több ízben is meghívták a műsoraikba, azonban az akkor még ellenzéki politikus nem vállalta a szereplést. 

Az elmúlt napok hőhullámainak víz és áramszolgáltatása kapcsán a miniszterelnök kiemelte, az áram esetében egy lekapcsolási rend alapján elsőként a nagyfogyasztókat vágták volna le a hálózatról, amennyiben tovább rosszabbul alakult volna a helyzet. 

Kiemelte, a vízhasználat kapcsán ennél nagyobb problémák mutatkoztak. Ugyanis a vízművek esetében nem rendelkeznek lekapcsolási renddel. Ezt követően a kormányfő arról beszélt, Kapitány István és az ő felhívását követően a Duna-menti vízművek arról tájékoztatta a kormányt, a felhasználók mérsékelték a fogyasztásukat.

A közmédia kérdésére válaszolva, miszerint milyen formában rögzítik a kormányüléseket, a miniszterelnök elmondta, készül emlékeztető, illetve hangfelvétel minden ülésről.

 

Borítókép: Kormányszóvivők és Magyar Péter (Fotó: Hatlaczki Balázs)

Komment

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.