
Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.
Jakab Péter (Jobbik) Orbán Viktor beszédét követően döntésképtelennek nevezte a miniszterelnököt. – Ez itt nem Oroszország és Kína, hanem Magyarország – mondta a keleti vakcinákkal kapcsolatban a Jobbik elnöke, aki szerint Orbánnak „lobbiérdeke” a keleti vakcinákkal való kereskedés”.
– Nem fogja tőlem megkapni a korlátlan hatalmat.– hangsúlyozta Jakab.
Egyszer volt Budán kutyavásár. Nem a népet mentette, hanem saját magát – hangoztatta a baloldallal összefogó párt vezetője, aki a nemzeti konzultációt puszta levelezésnek nevezte. – Miniszterelnök úr, készüljön a bukásra – zárta beszédét a képviselő. Kövér László házelnök a pártvezető felszólalására úgy reagált: akit meglepetésnek ért Jakab Péter beszéde, az nem járt sokszor az Országgyűlésre.
– A bánat tudja, hogy milyen statisztikai alapja van Orbán Viktor adatainak
– mondta Gyurcsány Ferenc,
aki úgy vélte, miniszterelnök nagy fokú érzéketlenségről ad tanúbizonyságot. – Amit önök tesznek, az nem egyszerűen hazafiatlan, hanem a magyar nemzet zálogának elárulása – mondta a szivárványkoalíció baloldali vezetője, aki a felsőoktatás modellváltását egyszerű privatizációnak nevezte. A DK elnöke magáról is értekezett felszólalásában: – A következő egy évben sokat fogják hallani az én nevemet. A szemkilövető, részeges, hanyag kifejezéseket fogják rám használni – mondta zavaros felszólalásában, majd humorosan megjegyezte: – Megspórolok egy csomó gyógyszert az én nevemmel a jobboldali hívek körében.
Schmuck Erzsébet szerint „a családok életébe beköltözött a félelem”.
– Önök az elmúlt tíz évben súlyos milliárdokat vontak ki az egészségügyből és az önkormányzatokat is nincstelenné tették. Négy százaléknál kevesebb volt a nyugdíjemelés, miközben az élelmiszerárakat az egekbe emelték – mondta az LMP társelnöke, aki teljes táppénzt, hetven százalékos bérpótlékot követelt a munkanélkülieknek.
Ezután Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője kért szót, aki kéthavi évértékelőnek nevezte az Orbán beszédét. – Ősszel még 20 ezer fő előtt tartott focimeccset, mert nem tudott lemondani beteges hobbijáról – hangoztatta a képviselő, aki a munkanélküliekről is értekezett. – Egy Nagykanizsa méretű lakossal több munkanélküli van Magyarországon – hangoztatta a baloldali képviselő, aki hazugsággal vádolta Orbán Viktort, majd úgy fogalmazott, embertelen kormánya potyautasnak tekintik a munkanélkülieket.
Szabó Tímea Gyurcsány szavait megismételve privatizálásnak nevezte az egyetemek modellváltását,
majd kiabálva kérte számon a kormány nemzeti keresztény-konzervatív értékeit és családközpontúságát egyes politikusok magánéletében vájkálva, mire Kövér László kikapcsolta a Karácsony Gergely főpolgármester pártjához, a Párbeszédhez tartozó politikus mikrofonját.
Tóth Bertalan (MSZP) szerint Orbán Viktor bizalomban és felelősségben is megbukott.
Nem kaptak arra felhatalmazást, hogy az „SZFE-t felszámolják, elhallgattassák a Klubrádiót és kivéreztessék az ellenzék által vezetett önkormányzatokat” – mondta a szocialista pártelnök. Munkaalapú társadalomról beszél, de nem tudott ellenállni annak a kísértésnek, hogy „Mészáros Lőrinc zsebét teletömje” – mondta, aki kritizálta Semjén Zsolt vadászkiállítását. Sok olyan hibát követnek el, ami miatt az emberekben ott van a bizalmatlanság – tette hozzá.
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.
A világban nincs és nem is lesz tökéletes rend.
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.
Ezen a héten még szükség lesz az esernyőkre, de hamarosan megjön a kánikula.
Ilyen volt az idei matekérettségi a tanár szemével
Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben
Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?
Bekövetkezett, amitől mindenki rettegett Romániában: két milliárd euró is alig tudta megfékezni a folyamatot
Matek érettségi 2025: ezeket a feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak
Kollár Kinga ismét felszólalt, ezúttal riogatott az Európai Parlamentben: Mindenki veszélyben van!
Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
Ez az első dolog, amit elfelejtesz – észrevétlenül kezdődik az Alzheimer-kór
Djokovics: közel a vég? Mélyebbre süllyedt, mint Federer vagy Nadal
Megszülte hűtlen gyermekét…
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Ha nem történik változás, Luke Littler visszavonulhat a dartstól
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.
A világban nincs és nem is lesz tökéletes rend.
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.
Ezen a héten még szükség lesz az esernyőkre, de hamarosan megjön a kánikula.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.