A szovjetek egyházpolitikája jelentősen meghatározta a nagyhatalom külpolitikáját a kezdetektől fogva, mégis a Szovjetunión kívül csupán Magyarországon építettek ki kommunista diktatúrát 1919-ben, amely mindössze 133 napig tartott – mondta a Gulág Alapítvány által szervezett online konferencián a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa, megjegyezve: bár Bajorországban is volt erre kísérlet, az egy hónap után kudarcba fulladt. Kiss Dávid az Amit a szovjet egyházpolitikáról Magyarországon tudhattak című előadásában rámutatott:
Sztálin egyik első intézkedése az egyházi iskolák államosítása és az egyházi ingatlanok elvétele volt, így sok szerzetes elhagyja felekezeteit és ellehetetlenült a hittanoktatás.
A legnagyobb akadály: az egyházi hit
– A magyar társadalomnak szerzett tudása van arról, hogy mit jelent a kommunizmus: ugyanis a Horthy-korszak magyar sajtója kiemelten foglalkozott azzal, hogy mi történik a Szovjetunióban, ami az egyházpolitikát illette – mondta a Veritas munkatársa. – Nem véletlen a nagy figyelem – folytatta Kiss Dávid –, mivel
az 1920-as években kezdődött a rendszerszintű vallás- és egyházüldözés a bolsevizmus szülőföldjén.
A történész jelezte: a pravoszláv egyházról a korabeli iratok arról számolnak be, hogy az orosz pópák nagy része nem ismerte a kereszténység szellemét. – Államellenes cselekedetre hivatkozva ítélnek el egyházi személyeket.
Bonkáló Sándor irodalomtörténész szerint ennek az az oka, hogy
a kereszténységben látják a kommunizmus eszme kiépítésének legnagyobb akadályát,
amely felfogás a két világháború közötti Szovjetunió egyik legnagyobb propagandalapjában, a Bezbozsnyik vallásellenes lapban is megfigyelhető.
Kiss Dávid arról is beszélt, hogy a harmincas évek Magyarországán már figyelik azokat a forrásokat, amelyek a vallás ellehetetlenítéséről írnak. A Magyar Lapok újságban Az egész világ aláaknázva! címmel a következőkről számoltak be:
„Nem csupán Oroszországban intéz rohamot öt és félmillió harcoló bezbozsnyik [istentelen – a szerk.] az Isten, az egyház és minden vallásos megnyilvánulás ellen, hanem befolyásuk a kominternen és a sok szabadgondolkodó szervezeten túlterjedve a legális és illegális atheista sajtón, a rendszeresen minden országban kiépített sejteken át majd minden gyárba és munkásnegyedbe is behatol. […] A természet, a házasélet és a család tiszteletét, de minden tekintélyes magasabb rendűség tiszteletét, is szisztematikusan rombolja le ez a propaganda.” (Magyar Lapok, 1936. november 3., 4.)
Baloldali gondolkodók is elborzadnak
A történész azt is megemlítette előadásában, hogy André Gide francia baloldali gondolkodó koncepciós utazáson vesz részt a Szovjetunióba, aki beszámolójában visszásságokról, illetve kommunizmus és a vallás kapcsolatáról ír:
„Különösképpen Grúziában nem láttam olyan nagy vagy kicsiny, szerény, sőt nyomorúságos szobát, ahol Sztálin arcképe ne függött volna a falon, nyilván azon a helyen, ahol azelőtt az ikon. Rajongás, szeretet vagy félelem teszi-e, nem tudom: Sztálin mindenütt jelen van.”
A francia gondolkodó mellett magyarok is utaznak, Nagy Lajos, szintén baloldali gondolkodású író is megemlíti a kelet-európai államban tapasztalt visszásságokat, például a templomok kifosztását. A második világháború után, 1945-től már Magyarországon sem lehet arról beszélni, hogy milyen vallásüldözés folyik a Szovjetunióban, sőt a sztálinista politika visszásságairól író Bonkáló Sándor tanulmányait sem ismerik el.
Papokat is beszerveztek
A Clio Intézet társadalomkutatója Az állambiztonság és az egyház a Kádár-korszakban címmel tartott előadást, melyben közölte: ügynökként nemcsak civileket, hanem papokat is beszerveztek, természetesen a magánéletük, családjuk zsarolásával.
Tóth Eszter Zsófia előadásában egy papként és tanárként is tevékenykedő, Pécsi László fedőnevű ügynök feljegyzését is bemutatta, melyben egy pestszentlőrinci tanárról jelentett:
„Szigeti Kálmán zömmel éneket tanít, de történelmet is az idén. Amellett, hogy elismeri a rendszer előnyeit több téren, általában konzervatív szemléletű. Nyíltan hirdeti, hogy királypárti, sőt Habsburg-párti (Osztrák–Magyar Monarchia). Irredentasága közismert. Meggyőződése, hogy vissza fognak térni »az elszakított területek«”. (ÁBTL M-25793)
Hiába a gulyáskommunizmus mítosza, továbbra is megfélemlítették az egyházi személyeket. Fotó: MTI/Soós Lajos
A történész ismertette:
a Kádár-rendszerben elejétől a végéig korlátozták a szabadságjogokat, így 1960-ban és 1988-ban is.
– A Gulágról visszatért egyházi személyeket továbbra is elnyomta a rendszer. A diktatúra nem hagyta békén őket, továbbra is csak fizikai munkát végezhettek értelmiségként,
megfigyelték a lakhelyüket, a családjukat, sőt nemegyszer a kulcsaikat ellopva lemásolták azokat és bejutottak a lakásukba
– mondta a beszervezés módszereiről Tóth Eszter Zsófia.
A Gulágot megjárt egyházi személyekről azt közölte, a hazatérésük utáni pillanat öröme rövid ideig tartott, ugyanis tudták, hogy megfigyelik őket, így csak a közvetlen környezetükkel tudtak beszélgetni.
– Ha valakinek beszéltek a Gulágon tapasztalt élményekről, akkor annak súlyos következményei lettek
– ismertette.
A rendőri felügyelet alatt állók nem hagyhatták el lakóhelyüket, a beszervezetteknek kéthetente kellett tartótisztjével találkoznia.
– Volt olyan, aki a beszervezése alatt kórházba került, ennek ellenére továbbra is jelentenie kellett. Hiába költözött volna más településre a beszervezett, átadták volna a személyt a helyi állambiztonsági szerveknek
– fejtette ki.
A kutató a kitelepítés és a hadifogság traumájáról is szót ejtett. – A Gulág esetében nemcsak egyéni és szociális, hanem
kollektív traumáról is beszélnünk kell
– mondta, majd hozzátette, még a rendszerváltás utáni években is nehezen tudtak beszélni a Gulágokról, nehezebben, mint a hadifogságban szenvedők, sőt többször arra is törekedtek, hogy ezt a traumát a gyermekei, közvetlen környezete ne tudja meg.
A Gulág Alapítvány konferenciáját ITT követheti élőben.
