A gyermekek elhanyagolása, illetve bántalmazása átlagosan tízszeresére emeli annak az esélyét, hogy felnőttkorukra rendszeres kábítószer-fogyasztók vagy alkoholisták legyenek – mondta el Makara Mihály, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének szakembere egy szakmai konferencián tegnap. Hozzátette: ugyanezeknél a gyerekeknél tizedére csökken a felsőfokú végzettség megszerzésének esélye.
A káros gyermekkori élmények tíz fő kategóriája a pszichológiai, fizikai és szexuális abúzus, az érzelmi vagy fizikai elhanyagolás, az anya elleni erőszak, illetve ha a gyermek olyan személlyel él egy háztartásban, aki szenvedélybetegségben vagy pszichiátriai betegségben szenved, öngyilkossági kísérletet követett el vagy börtönben volt. A hazai vizsgálati eredmények szerint akik ezek közül hat vagy annál több kategóriában szenvedtek el súlyos negatív gyermekkori élményt, azoknak közel harmincszoros esélyük van a szenvedélybetegségek kialakulására.

Fotó: Havran Zoltán
– A kutatások kimutatták azt is, hogy az anyagi körülményektől nem függ a negatív gyermekkori élmények aránya: a felső középosztálybeli, jó anyagi körülmények között élő családokban ugyanúgy előfordult bántalmazás, elhanyagolás – mutatott rá Matuszka Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusa. – A szenvedélybetegségek mellett még súlyosabb következményekkel járhat a többszörös gyerekkori negatív élmény: az öngyilkosság elkövetésének esélye körükben 12-30-szorosára is nőhet – hangsúlyozta.
A nemzetközi adatok szerint a negatív élmények nemcsak halmozódnak, hanem leggyakrabban át is adódnak: szülőről gyermekre, majd az ő gyermekeikre. K. Németh Margit, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat II. Kerületi Tagintézményének igazgatója kiemelte: a gyermekek jóllétének követése már a magzati és újszülött kortól feladata az egészségügyi és szociális, gyermekvédelmi alapellátásoknak, a házi gyermekorvosoknak és a védőnőknek. Frankó András, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa lapunknak elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumától hamarosan több millió forint támogatást kapnak, amelyet kutatásokra, a szakemberek továbbképzésére, bevált külföldi szakmai gyakorlatok átvételére és a társadalom érzékenyítésére szeretne fordítani.