A kerületi önkormányzat az MTI-vel azt közölte: a rendelet értelmében azok, akik engedély nélkül vágnak ki fát, közigazgatási bírsággal sújthatóak.

Újra elő a télikabátokkal, mutatjuk a hétvégi időjárást! + videó
Még fagyok is várhatók.
A kerületi önkormányzat az MTI-vel azt közölte: a rendelet értelmében azok, akik engedély nélkül vágnak ki fát, közigazgatási bírsággal sújthatóak.
A hivatal minden, zöldfelületet érintő változást légifelvétel-térkép alapján ellenőriz a továbbiakban. A fennálló állapotokat évente két alkalommal, tavasszal és ősszel rögzítik. A felvételek szoftveres összehasonlításával ki tudják szűrni azokat az ingatlanokat, ahol fakivágás történt.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a szabályozással kapcsolatban azt emelte ki, hogy a rendelet megalkotásának elsődleges célja a kerület természeti értékeinek további megóvása, jól átlátható és ellenőrizhető rendszer kialakítása a lakosság és a vállalkozások számára – írták.
A polgármester egyúttal Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult levélben, azt kérve: a kormány alkossa meg a környezetvédelmi bírságok fajtáiról és mértékéről szóló rendeletét. Ebben tegye lehetővé, hogy az önkormányzatok az általános közigazgatási bírságolási szabályoktól eltérő – magasabb összegű – bírsággal szankcionálhassák a favédelemmel kapcsolatos előírások megsértőit.
A polgármester hangsúlyozta, nem a bírság kiszabása a céljuk, hanem az, hogy minél többen magukénak érezzék a zöld II. kerület ügyét és tartsák be az ennek megóvását szolgáló szabályokat – áll a közleményben.
Még fagyok is várhatók.
Nincs esélye a szökésre.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint szükség lenne a műtárgy mihamarabbi felújítására.
Csak a szereplők cserélődnek, a törésvonal marad.
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?
Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
Lelepleződött a Tisza és Ukrajna összejátszása
Döntöttek a Puskás Akadémia edzőjének a jövőjéről
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Még fagyok is várhatók.
Nincs esélye a szökésre.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint szükség lenne a műtárgy mihamarabbi felújítására.
Csak a szereplők cserélődnek, a törésvonal marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.