A mostani állás szerint akik jogosultak lesznek erre a támogatásra, a
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők,
- egyszülős (egyedülálló szülős) családok,
- tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelők (emelt családi pótlékosok).
- sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek.
Az ígéretekhez képest töredékösszeget kapnak a jogosultak is
Tehát akik egészséges gyerekeket nevelnek, azok lemaradnak az egyébként gyermekenként járó 100 ezer forintos összegről, de emelt családi pótlékban sem reménykedhetnek egy darabig. Magyar Péter legutóbbi tájékoztatásán arról beszélt, hogy valóban nagyon sok vállalásuk volt, köztük a családi pótlék megduplázása, ami 300 milliárd forintot igényelne, hozzá tette azt is, hogy az ígért vállalások nem azonnal teljesülnek.
Az összegeket összevetve jól látszik, hogy még azok, akik végül beleesnek majd a támogatotti körbe is nagy összeget „buknak” ahhoz képest, amire az ígéretek alapján számítottak.
Ha például valaki három gyermeket nevel egyedülálló szülőként, az 300 ezer forintot kap augusztusban, évi egyetlen alkalommal, míg családi pótlékból 576 ezer forint bevétele lett volna, sőt az egyszülős családok a jelenlegi rendszer szerint magasabb családi pótlékra jogosultak, három gyermek esetében nem 48 ezer forintot, hanem 51 ezret kapnak havonta. A duplázással így évi 612 ezer forinthoz juthattak volna, most viszont be kell érniük az egyszeri 300 ezer forinttal, ráadásul annak felét utalványban kapják majd meg.
Muszáj megjegyezni, hogy a családi pótlék duplázása a régi ellenzéknek is folyamatosan benne volt a programjában, csak nekik senki nem hitte el, hogy tényleg megtennék. A jelek szerint Magyar Péternek a választók egy jó része elhitte, hogy meg fogja csinálni. Nekik most keserű lesz majd az ébredés.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!