Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég bejelentette, hogy feljelentést tesz rágalmazás miatt.

Elviselhetetlen forróság miatt figyelmeztettek + videó
Csapadékra semmi esély a következő héten.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég bejelentette, hogy feljelentést tesz rágalmazás miatt.
A tárcavezető két baloldali álhíroldal, a gyurcsányista Nyugati Fény nevű portál, valamint a szintén a baloldalhoz köthető Ezalényeg.hu ellen tett jogi lépéseket, mivel a portálok a magánéletét érintő valótlan tartalmú cikkeket jelentettek meg. Nem ez azonban az első eset, hogy Gulyás Gergely az álhírterjesztők célkeresztjébe került.
2019 őszén és telén több álhíroldal is valótlan tartalmú, a miniszter szájából soha el nem hangzott mondatokat tulajdonított Gulyásnak, aki az írások miatt feljelentést tett. Ezek közül egyes ügyek azóta bírósági szakaszba kerültek.
A Blikkrúzs.me, valamint a Hírzona24.com 2019. október 17. és november 6. között közölt valótlan tartalmú nyilatkozatokat Gulyás Gergelytől, amelyek szerint a miniszter arról beszélt, hogy a nyugdíjasok „dúskálnak a pénzben”.
„A magánvagyonuk átlagosan 12 millió forint, csak el van rejtve a párnacihába, meg a kolbászok közé a spejz ajtaja mögött. Kérném, hogy minden nyugdíjas legalább egymillió forinttal segítsen bele az államadósságba, mert tönkremegy az ország, ha nem lesz valami kitalálva!” – írták az említett oldalak e szavakat Gulyásnak tulajdonítva. Sőt, a két álhírportál tovább vitte a témát, és későbbi írásokban olyan valótlan miniszteri nyilatkozatokat közöltek, amelyek szerint a kormány a nyugdíjak csökkentésére és megszüntetésére készül. A magánvádas büntetőeljárás során az ügyészség 2019 novemberében úgy döntött, hogy átveszi a vád képviseletét, így az ügyek a Fővárosi Főügyészség kiemelt és korrupciós ügyek osztályához kerültek. Az ügyet azóta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja.
A rágalomhadjárat ezzel nem ért véget, 2019. december 4-én a szintén megtévesztő nevű Hírtv.me – amelynek semmi köze a Hír TV-hez – azt terjesztette, hogy Gulyás Gergely szerint 2022 után a kormány megadóztatná a nyugdíjakat. Az eljárásban a Fővárosi Főügyészség szintén átvette a vád képviseletét, az elkövetővel szemben pedig szintén a Pesti Központi Kerületi Bíróságon indult eljárás.
Az Ötpercpihenő.blogspot.com szintén valótlanságokat terjesztett Gulyás Gergellyel kapcsolatban, amely miatt a miniszter 2019 végén tett feljelentést. Az ügyben a Szegedi Járásbíróság fog eljárni. A blog egy amerikai szerveren üzemel, ezért az ilyen esetekben mindig eljáró Legfőbb Ügyészség jogsegélykérelemmel fordult az egyesült államokbeli hatóságokhoz, hogy kiderüljön, hol található a tárhelyszolgáltató székhelye. Az álhíroldalak ámokfutása azonban nem ért véget. 2020 májusában a Budapestmost.net írta meg ugyanazt az álhírt, amely korábban is megjelent, és amely szerint a miniszter felszólította a nyugdíjasokat, hogy adják vissza a járandóságukat. Ebben az ügyben a Fővárosi Főügyészség szintén átvette a vád képviseletét.
Az említett álhíroldalak úgy jutnak pénzhez, hogy hangzatos címeket adnak cikkeiknek, ami sok kattintást generál. Ezek a reklámok miatt mérhető nagyságú bevételt eredményeznek az oldalaknak.
A közösségi médiában is nagy olvasottságot hoztak ezek az álhírek, amelyeknek sokan bedőltek. Ebben szerepe volt annak is, hogy az oldalakat megtévesztő módon a fősodorbeli médiumokhoz hasonlóan nevezték el.
Csapadékra semmi esély a következő héten.
Az érintett útszakaszt lezárták.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
„Hagyjatok engem békén!” – teljesen kiakadt, magából kikelve kiabált Erdélyi Mónika – Videó
Figyelem, Nagy Attila Tibor tárgyilagosnak tűnik, de csak színleli – ne dőljünk be neki!
Csöbörből vödörbe? Brooklyn Beckham most azt teszi, amit Nicola Peltz milliárdos családja akar
Botrány Brüsszelben: Kollár Kinga elárulta Magyarországot, Lázár János kőkeményen visszavágott + videó
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Meghitt nyaralás a francia Riviérán: Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka exkluzív fotói
Schwarzenegger az asztalra csapott, nagyon fontos kérdésben állt Orbán Viktor mellé
Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának
Csapadékra semmi esély a következő héten.
Az érintett útszakaszt lezárták.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.