Kiemelten kell figyelni a szociális intézményekre

A betegek számának növekedésével egyre nagyobb veszélyben van mindenki – figyelmeztetett Müller Cecília tisztifőorvos.

Szilágyi Anna, Veres László István
Forrás: M12020. 04. 07. 10:50
null
Print
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A laboratóriumban igazolt fertőzöttek száma hazánkban 817 főre nőtt és kilenc újabb halálos áldozat van a koronavírus-fertőzésdel összefüggésben, mindannyian krónikus alapbetegségben szenvedtek, 61-99 éves korosztályból kerültek ki – számolt be az országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Müller Cecília azt mondta, annak érdekében, hogy ez a tendencia ne folytatódjon, számos intézkedésre van még szükség. Hozzátette,

mindennap van örömteli esemény is, hiszen már 71 főt tartunk számon, akik gyógyultan távozhattak a kórházból.

– A betegek számának növekedésével egyre nagyobb veszélyben van mindenki – figyelmeztetett a tisztifőorvos.

Budapest helyzetéről Müller Cecília azt mondta:

továbbra is egyértelműen ide koncentrálódik a betegség nagy része, Pest megyével együtt több mint 60 százaléka él itt a fertőzötteknek.

A vírus az ország egész területén jelen van, de a fővárosban és az agglomerációban fokozott veszélynek vannak kitéve az emberek, ezért továbbra is vegyék komolyan a korlátozó intézkedéseket, hogy a fertőzés láncát elvágjuk – hangsúlyozta.

Ha a tendencia folytatódna, Budapest gócponttá válhat

– tette hozzá.

A szociális intézményekben élő időseket igyekeznek továbbra is védeni az intézkedésekkel, így a látogatási és kijárási tilalommal, majd a felvételi zárlattal, a tisztifőorvos arra kérte a fenntartókat, érezzék át a felelősségüket. Az intézmények is kaptak eljárási rendeket, amelyek alapján ki kell jelölni egy személyt vagy munkacsoportot, akik célzottan felelnek a járványügyi szabályok betartatására és az esetleg már fertőzöttek elkülönítésére.

A 24 órás műszak, majd 48 órás pihenőidő az ápolók részére is azt szolgálja, hogy kontrollálják a mozgásukat.

 

Müller Cecília kérte, hogy az „időablakokat” nagy fegyelmemmel tartsák be, mert Budapest góccá válhat.

A szociális intézményekben, idős otthonokban időben meglépték a szükséges intézkedéseket.

Most arra hívta fel a fenntartók figyelmét, hogy fokozottan tartsák be a meghozott rendszabályokat. Végrehajtási protokollal, eljárási renddel egészítik ki a rendelkezéseket. Felelős csoportokat kell létre hozni a fertőzöttek érdekében.

Az ott dolgozók lehetőleg ne vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket

– javasolta a tisztifőorvos, hozzátéve, aki betegnek érzi magát haladéktalanul értesítse az intézmény vezetőjét. Egy ott ápolt idős ember megbetegedéséről az NNk-t is tájékoztatni kell.

 

A hétfőn megjelent kormányrendelet 663 milliárd pénzügyi keretet különített el, ehhez jöhetnek még az uniótól érkező források.

Ma újabb 9 kórházba érkeznek egyéni védőfelszerelések – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes. Hozzátette: a hatósági házi karanténnal kapcsolatban 122 ezernél több ellenőrzést hajtottak végre, 499 esetben tettek feljelentést.

Kiss Róbert arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség az üzletek korlátozott nyitva tartásával kapcsolatban

eddig 67 fővel szemben tett szabálysértési feljelentést, 32 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 51 személyt figyelmeztetésben részesítettek.

Az alezredes közölte: a Nagylaki határátkelőnél 21–24 óra közti időkorlátozást vezettek be, a román állampolgárok tranzitforgalma csak ekkor történhet meg. Ők továbbra is csak akkor léphetnek Magyarország területére, ha negatív lesz az elvégzett egészségügyi szűrővizsgálat eredménye, illetve hitelt érdemlően tudják bizonyítani, hogy a célországba beengedik őket.

Kiss Róbert rendőr alezredes azt mondta, a Baranya megyei rendőrfőkapitányság munkatársai

elfogtak egy férfit és egy nőt, akik az interneten árultak szájmaszkokat, így tízmilliókkal károsítottak magánszemélyeket, patikákat, orvosokat.

Az elfogott személyeket gyanúsítottként kihallgatja rendőrség.

A rendőr alezredes kérdésre válaszolva elmondta,

idáig több mint ötezer fővel szemben kellett szankciót véghezvinni a kijárási korlátozás megszegésével kapcsolatban, ezek legnagyobb részében elég volt a figyelmeztetés.

Azt tapasztaljuk, hogy a magatartási szabályokat zömével a budapestiek szegik meg – tette hozzá.

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Müller Cecília elmondta,

azon négy ország között vagyunk, akiknek Kína a rendelkezésre bocsátott gyógyszert, amely jelentősen lecsökkenti a fertőzöttségi időtartamot és elősegíti a tüdő állapotának javulását.

A kínai tapasztalatok szerint, akinél alkalmazták a szert, azok négy napig voltak pozitívak a vírusteszten, míg akiknél nem, azok 11 napig. A hazánkba érkezett gyógyszert raktározzuk és gyorsan folyik az engedélyezési eljárás, így hamarosan megkezdhetik az alkalmazását – ismertette Müller.

Szintén kérdésünkre válaszolva Kiss Róbert elmondta,

a rendőrség honlapján elektronikusan is jelenthetik a magyar állampolgárok, ha hamis hírt találnak az interneten: azt kérik, hogy ilyenkor a hivatkozásokat is másolják be a hatóságoknak, hogy könnyebben tudjanak intézkedni.

 

A Pesti úti idős otthonban eddig 53 ápolt mintája lett pozitív és 12 ott dolgozó is megfertőződött, de még folytatódnak a mintavételek – mondta el az országos tisztifőorvos.

A szolgáltatók –például a fodrászok – nyitva lehetnek, de be kell tartani a védő-intézkedéseket. Aki beteg ne menjen oda

– kérte Müller Cecília.

Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta, a kormány döntése alapján a rendőrségre vonatkozó szabályok azt mutatják, továbbra is számítanak a járványhelyzettel összefüggő szolgálatteljesítésre, és ehhez a rendőrség megfelelő létszámmal rendelkezik.

Müller Cecília azt mondta,

azok a vendéglátóhelyek, ahol az ételek elvihetők, azoknak megengedett a nyitva tartásuk, de itt is azt kérik a vendégektől, hogy tartsák a megfelelő szociális távolságot.

 

Az enyhe tünetekkel küzdőkről a tisztifőorvos azt mondta: otthon maradhatnak, akkor is, ha a tesztjük pozitív.

Ilyenkor az immunrendszert kell minél jobban erősíteni, egészséges táplálkozással, sok gyümölcs, zöldség, folyadék fogyasztásával, vitaminokkal.

Ha rosszabbra fordulna az állapota, feltétlenül értesítse telefonon a háziorvosát – tette hozzá.

 

A fertőzést a fiatalok, gyerekek is elkaphatják, de esetükben enyhébb a betegség lefolyása, ha nincs krónikus alapbetegségük

– emlékeztetett Müller Cecília.

Elhangzott: a szabadtéri edzőparkok eszközei csekély eséllyel fertőzhetnek meg bárkit, hiszen aki beteg, az nem használja ezeket, és a tárgyakon csak rövid ideig él meg a vírus. Müller Cecília most is megerősítette, hogy az Operatív Törzs által közölt adatokban nincsenek benne a magánlaborok adatai.

A hatósági házi karanténnal érintettek közül a legtöbben, az érintettek egynegyede, Budapesten és az agglomerációban laknak

– jelentette ki Kiss Róbert.

A háziorvosok másképpen dolgoznak, mint eddig – adott számot Müller Cecília, aki a 65 év feletti doktorokkal kapcsolatban elmondta, ők most a háttérből tevékenykednek, de a rendszer jól működik.

Arra a kérdésre, hogy mennyire számít magasnak a magyarországi halálozási arány a többi országhoz képest, a tisztifőorvos azt mondta: ez összehasonlíthatatlan, mert mindegyik ország máshogy végzi az adatok gyűjtését. A legjellemzőbb adat az lenne, ha

a lakosságszámhoz viszonyítva nézzük a fertőzöttek arányát, e tekintetben az alsó harmadban van hazánk.

Müller Cecília beszélt egy olyan kutatási tervről is, amely azt vizsgálja majd, milyen a lakosság átfertőzöttsége, hiszen ez védelmet is jelent.

Az Operatív Törzs ügyeleti központjának munkatársa a díjmentes várakozással kapcsolatban elmondta,

az nem jogosít fel senkit a közlekedési, parkolási szabályok, megsértésére, például a tiltott helyen megállásra, őket büntetni fogják.

A kórházi ápolásra szorulókat a koronavírus kezelését is tartalmazó, széles körű konszenzuson alapuló kézikönyv alapján kezelik – mondta el az országos tisztifőorvos.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.