Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt súlyos baleset, amikor szerda 18 óra 20 perckor a Wizz Air Stockholmból Budapestre érkező repülőgépe landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáján. A gép futóművét a földet éréskor a pályán egy korábban kiszakadt betondarab megsértette, az egyik kerék durrdefektet kapott, de úgy tudjuk, hogy a fékrendszer is megsérült. A pályát le kellett zárni, a törmelékeket eltakarítani, a sérülést kijavítani. A forgalom csak 20 óra körül állt helyre, a pályazár idején a repülőtéren 28 repülőgép várakozott a felszállásra, 10 érkező járatnak kellett kitérő repülőtérre mennie, mások pedig fel sem szálltak más európai városokban, mert nem lehetett tudni, hol szállhatnak le.
A pályazár idején a budapesti repülőtéren kaotikus helyzet alakult ki. Az utasok elkeserítő tapasztalatokról számoltak be. Egyik posztban az olvasható: „emberek százai a bokáig vízzel elöntött karámban álltak. A reptér sem Instagramon, sem Twitteren nem kommunikált a több órás káosz alatt, miközben külföldiek százai kértek segítséget. Ilyen európai reptéren sehol máshol nem fordulhat elő.„ A kormány korábban több alkalommal kifejezte elégedetlenségét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tapasztalható állapotokkal kapcsolatban. Schneller Domonkos, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a tegnapi esettel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy a nemzetközi online tér és a social média megint tele van a budapesti reptéren uralkodó tarthatatlan helyzettel, ami kihat Budapest megítélésére és kihat Magyarországra is.
– Tényleg egy ilyen amatőr menedzsment kezében van a nyári turistaszezon, közvetve pedig az egész ország megítélése? – tette fel a kérdést. – A tegnapi nap arra bizonyíték, hogy a több mint 10 éve ideiglenesen a hazánkban állomásozó, egyre kétségesebb alkalmasságú menedzsment amatőr hibákat vét. Ha egy ilyen egyszerű, előre látható és tervezhető karbantartási munkát nem tud ellátni – az utasok számára észrevehetetlenül – határidőre egy olyan cég vezetése, amely pár hete 24 milliárd forint nyereséget realizált, rémisztő belegondolni, hogy nem várt eseményt hogyan kezelnének – mondta az államtitkár.