Lemondatnák Göd városának momentumos polgármesterét

Május 1-je óra nem posztolt közösségi oldalán Balogh Csaba, Göd város momentumos polgármestere, holott korábban pártja stílusában csak ott kormányozta városát, ahol arról beszélnek, a Momentum vezérkara megintette Baloghot az eddig elkövetett hibái miatt.

Forrás: Origo2020. 05. 08. 17:09
null
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki támogatással szimpla pártjelöltből polgármesterré előrelépő Balogh Csaba, Göd város momentumos üdvöskéje gyakorlatilag eltűnt a világhálóról. A tavalyi önkormányzati választások megnyerése óta nem volt olyan nap, hogy ne jelentkezett egy, de inkább több bejegyzéssel is a közösségi oldalán. Pártja stílusában a Facebookot használta a városlakókkal való kommunikációra. Május 1-jén azonban történhetett valami. Aznap még két bejegyzést tett. Az egyikben az aznapra virradóra a Magyar Közlönyben megjelentekre hívta fel a figyelmet, miszerint maradnak a járvány miatti megszorítások, a másik bejegyzésben pedig az EU-ba való belépésünk 16. évfordulóját ünnepelte.

Azóta azonban mintha semmi sem történt volna a városban, a megyében, Baloghnak nyoma veszett. Nem hallatja a hangját a Samsung-gyár kapcsán, még az ellen sem kelt ki magából és nem fenyegetőzött azzal, hogy feljelenti pártja hazánkat az Európai parlamentben, hogy dél-koreai mérnök és technikus gárda érkezett a Samsung-gyár autóakkumulátor üzemének a felszerelésére. Még arra sem mozdította meg a füle botját a városvezető, hogy hírek szerint a távol-keleti szakemberek között saját orvosaik találtak néhány koronavírus-hordozót, akiket azonnal karanténba zártak.

A Magyar Nemzet keresni kezdte Balogh Csaba hirtelen elnémulásának okát, ám hivatalos magyarázatot nem kaptunk. A polgármestert megválasztásakor még támogatók, akik azóta szakmailag és emberileg alkalmatlannak minősítették a momentumos ifjú politikust városvezetőnek, úgy vélik, Balogh Csabát pártja vezetése inthette megfontoltabb politizálásra, és arra, hogy próbáljon meg kompromisszumot kötni a jobbikos, DK-s, LMP-s egykori támogatóival, elsősorban két alpolgármesterével. Ezek szerint a Momentum vezetésében felmérték, hogy a városi ellenzéki belháború sokkal nagyobb gazdasági veszteséget okoz annál a pártoknak, semmint hogy megérné a végsőkig kiélezni az amúgy is éles helyzetet a várost kormányzó erők között.

Sokat elmond Balogh feltétlen párthűségéről, és az általa felállított fontossági sorrendről, hogy az Origo beszámolója szerint mielőtt a Samsung-gyár vezetésével leült volna egyeztetni, a Momentum vezetésével egyeztetett. Egészen pontosan az Origo birtokába került levelezés szerint Göd momentumos polgármestere előbb egyeztette a Samsung-gyűlés időpontját Fekete-Győr András pártelnökkel, csak utána hívta meg a gyár vezetőit.

„Információink szerint az elmúlt időszakban a gödi képviselők többször kértek tájékoztatást Baloghtól az országos média reflektorfényébe kerülő Samsung-ügy állásáról, azonban sokáig nem teljesült kérésük. Az új városvezetés és a dél-koreai cég gödi gyára között tavaly novemberben kezdődtek meg a tárgyalások, azonban ezekről sem a kormánypárti, sem az ellenzéki helyi képviselők nem kaptak beszámolót. Úgy tudjuk, a polgármester egy személyben tárgyalt a város nevében, a gödi közgyűlés véleményét nem kérte ki, sőt ”orosz rulettezett, lemondott tárgyalásokat, lassította a válaszokat„, mindent elkövetve annak érdekében, hogy a kormányt lépéskényszerbe hozza. ” – írja egyebek mellett az Origo.

Közben a városvezető körül – hallgatása ellenére – továbbra is gerjednek az indulatok.

Emlékezetes, Balogh Csaba a járványhelyzetben ölébe hullott egyszemélyes hatalmat azonnal kihasználva sietve kirúgta a DK emberét az egyik városi cég éléről. Az eltávolított hölgy szerint törvénytelenül, amiért fel is jelentette hivatali hatalommal való visszaélésért Balogh Csabát.

A Magyar Nemzetet a gödi belharcot jól ismerők közül többen is arról tájékoztatták, hogy fel fogják szólítani Balogh Csabát a lemondásra, erre várhatóan akkor kerül majd sor, ha kihallgatják a rendőrségen a hivatali hatalommal való visszaélés ügyében. Arról is felröppentek ugyanakkor – egyelőre még nem cáfolt hírek -, hogy a polgármester már 2022-re kezdett el tervezni, és az országgyűlési választásra jelöltként saját feleségét szeretne indíttatni. Az asszony egyébként önkormányzati képviselő és az egyik bizottság vezetője is egyben. Az országgyűlési választásokon a térség képviselő-jelöltségét azonban a DK szeretné magának tudni.

Ezek szerint közel sincs még vége a gödi ellenzéki összefogás belháborújának.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.