Budapest egyik legnagyobb parkjának megújítása történelmi lehetőség

Túllépte az 50 ezer aláírást a Liget Budapest Projekt megmentése érdekében indított online petíció. Az akció kezdeményezője, Szabó László a Városliget közelében töltötte gyermekkorát, és vannak emlékei a parkról még a háborús pusztítás előtti időkből. Ugyan már 13 éve Nagykanizsán él, a Városliget megújítását kezdettől figyelemmel kíséri, és annak megvalósulását történelmi lehetőségnek tartja.

Fotó: MORICZ SABJAN SIMON

– Negyedév alatt több mint 50 ezren írták alá a Liget Budapest Projekt megmentéséért ön által indított felhívást. A petíciok.com-on a petíció az elmúlt időszak legnépszerűbb és legnagyobb aktivitást kiváltó közéleti tematikájú aláírásgyűjtésévé vált. Számított erre, amikor október végén megfogalmazta és nyilvánossá tette a petíciót?

– Egyáltalán nem számítottam rá, sőt, valójában nem is tudtam, mire vállalkozom. Azért kezdeményeztem felhívást a Liget projekt mellett, mert erős kötődésem van a Városligethez, ugyanis itt gyerekeskedtem a szomszédban, az Erzsébet királyné útján. Én még láttam, ismertem az akkori Ligetet, és láttam később a háború pusztítását is. Láttam, hogy milyen volt egykor, és azt is, hogy mi lett belőle. És persze, azonnal éreztem azt is, amikor a Liget Budapest Projekt elemei megjelentek, hogy milyen óriási lehetőség van ebben a fejlesztésben. Kezdettől érdekelt a projekt, boldog voltam, mert úgy éreztem, végre elindulhat valami. Láttam a médiában megjelent terveket, és nagyon bíztam benne, hogy mindez megvalósulhat, megépülhetnek a múzeumok, megszépülhet a park. Ezért is éreztem úgy az önkormányzati választások után, amikor az új főpolgármester azt mondta, hogy a budapestiek nem szeretnék a Liget projekt folytatását, hogy valamit tenni kellene.

– Miért pont az internetes aláírásgyűjtést választotta kezdeményezése eszközéül?

– Egyik barátom hívta fel a figyelmemet a peticiok.com oldalra, ahol megfogalmaztam és közzétettem a felhívást október végén. Ahogy a felhívásban is fogalmazok, ez a terv óriási lehetőség, talán száz évben egyszer van ilyen, hogy a kultúra, a művészetek területén ilyen maradandót hozzon létre Budapesten. Budapest azonban nem csak a budapestieké, Budapest az egész országé, így ez mindenki javára és hasznára válik, mert Budapest a Nemzet Fővárosa.

– Mit szóltak ismerősei, az internet közönsége, az ön által indított petícióhoz?

– Azt tapasztaltam, hogy az emberek szívesen állnak az ügy mellé, a petíció hihetetlen gyorsasággal terjedt az interneten. Természetesen azonnal megkaptam azt is, hogy biztosan felbéreltek, illetve hogy álcivil vagyok. Kaptam hideget-meleget, de nagyon érdekes volt, hogy elsőként a Ligetet szerető budapestiek írták alá a felhívást. A támogatók hozzászólásaiból azonban alapvetően az derült ki számomra, hogy elsősorban azért szeretik a projektet, mert látják, hogy itt egyszerre valósulhat meg a művészetekkel való találkozás, a kikapcsolódás és a szórakozás lehetősége. Gyakran felmerült az a kérdés is, egy Nagykanizsán élő embert miért foglalkoztat ennyire a több mint 200 kilométerre lévő Városliget sorsa? Pedig látható, hogy a világ minden tájáról, New Yorktól Székelyudvarhelyig, Milánótól Göteborgig, Calgarytól Londonig, Szabadkától Dublinig is rengetegen álltak a kezdeményezés mellé. Ez az ügy éppen annyira nagykanizsai, mint ahogy New York-i, zalaegerszegi vagy székelyudvarhelyi, hiszen minden magyar ember, éljen bárhol a világban, magáénak érzi Budapestet. Éppen ezért fontos, hogy mi történik a fővárosban.

– Említette, hogy erősen kötődik a parkhoz. A gyerekkorából mire emlékszik vissza legszívesebben?

– A Széchenyi fürdőben tanultam meg úszni, a városligeti jégpályán tanultam meg korcsolyázni. A vasárnapi séták a szüleimmel elmaradhatatlanok voltak. Nagyon megmaradt bennem a park szépsége és rendezettsége, hogy akármerre mentünk, a rend volt jellemző. Akkor még minden a helyén volt, vigyáztak a tisztaságra, mindenki tudta, hogy mi a dolga és tette is a dolgát. Az emberek illemtudók voltak, sétáltak, ültek a padon, a gyerekek játszottak, labdáztak – egy szép, idilli képre emlékszem, a ’40-es évek elejéről. Majd jött a háború, a bombázás. Rommá lőtték többek között az Iparcsarnokot, ami, megjegyzem, sokkal nagyobb területet foglalt el, mint a későbbi Petőfi Csarnok. Aztán lassan, lassan visszatért az élet a Ligetbe, amit persze, össze se lehetett hasonlítani a háború előttivel.

Forrás: Magyar Nemzet

– Korábban történelmi lehetőségnek nevezte a Liget Projekt megvalósulását. Miért érzi annak?

– Ha az ember kicsit visszatekint a terület történelmére, óhatatlanul a millenniumi időszakra asszociál, a Hősök terére, a kisföldalattira, amelyek automatikusan ehhez a városhelyhez kapcsolódnak. Mindenkinek észre kellene venni, hogy milyen óriási lehetőség, hogy ez a városfejlesztés most megvalósulhat.

– A nemrég újranyitott Millennium Házában beszélgetünk. Van kedvenc épülete a Liget projekt elemei közül?

– Nehéz választani, nem is tudok, mert melyiket szeressem a legjobban? Az unokáim a Hermina úti iskolába járnak, annak idején én is ott végeztem az első négy elemi osztályt. Ott van a közelében a Vakok kertje és ott vannak a már elkészült ifjúsági sportpályák – ezek szerintem nagyon szépek lettek. Vagy mondjam, hogy a Magyar Innováció Házaként újjáépülő egykori Közlekedési Múzeumot szeretem legjobban? Én még jártam a régi, kupolás, csodálatos épületben, amelynek az újra építését tervezik. Ha az új Nemzeti Galéria tervei kerülnek elém, akkor azt szeretem, de ha éppen a már épülő Magyar Zene Házát nézem, akkor azt. A Néprajzi Múzeumnak már a látványtervei is lenyűgöztek, most, hogy láthattam, milyen lesz, még inkább a hatása alá kerültem. Nem tudom elképzelni egyik épületről se, hogy ne épüljön meg. Ha minden terv megvalósul, és minden a helyére kerül, akkor lesz teljes a Városliget.

Felhívás a Liget Budapest Projekt megmentéséért:

https://www.peticiok.com/felhivas_a_liget_budapest_projekt_megmenteseert