– Említette, hogy erősen kötődik a parkhoz. A gyerekkorából mire emlékszik vissza legszívesebben?
– A Széchenyi fürdőben tanultam meg úszni, a városligeti jégpályán tanultam meg korcsolyázni. A vasárnapi séták a szüleimmel elmaradhatatlanok voltak. Nagyon megmaradt bennem a park szépsége és rendezettsége, hogy akármerre mentünk, a rend volt jellemző. Akkor még minden a helyén volt, vigyáztak a tisztaságra, mindenki tudta, hogy mi a dolga és tette is a dolgát. Az emberek illemtudók voltak, sétáltak, ültek a padon, a gyerekek játszottak, labdáztak – egy szép, idilli képre emlékszem, a ’40-es évek elejéről. Majd jött a háború, a bombázás. Rommá lőtték többek között az Iparcsarnokot, ami, megjegyzem, sokkal nagyobb területet foglalt el, mint a későbbi Petőfi Csarnok. Aztán lassan, lassan visszatért az élet a Ligetbe, amit persze, össze se lehetett hasonlítani a háború előttivel.

– Korábban történelmi lehetőségnek nevezte a Liget Projekt megvalósulását. Miért érzi annak?
– Ha az ember kicsit visszatekint a terület történelmére, óhatatlanul a millenniumi időszakra asszociál, a Hősök terére, a kisföldalattira, amelyek automatikusan ehhez a városhelyhez kapcsolódnak. Mindenkinek észre kellene venni, hogy milyen óriási lehetőség, hogy ez a városfejlesztés most megvalósulhat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!