Pósán László a Magyar Nemzetnek küldött teljes írása
Gyáni Gábor látszatra szakmai, objektívnek tűnő megközelítésben írt az 1920. évi trianoni békediktátumról, de valójában e nemzeti tragédia centenáriumi évének kezdetén egy politikai értelemben motivált, a nemzeti identitást fontosnak tartó hazai társadalom többsége számára provokatív írást publikált, amikor relativizálja a történeti magyar állam megcsonkítását, sőt sok vonatkozásban annak inkább pozitív jellegét bizonygatja. Azt írja, hogy az I. világháborút lezáró trianoni békével a megcsonkított Magyarország a teljes értékű nemzetállami szuverenitás birtokába került, a nemzetállami szuverenitás pedig etnikai homogenitással járt együtt. A történeti források – amelyek alapján a történészek dolgoznak – azonban ennek ellentmondanak. A magyar delegáció a béketárgyalásokon szakmai érvek sokaságával éppen azt bizonyította, hogy a magyar szuverenitást a békediktátum csorbítja, mert a harmadára zsugorodó ország elveszíti gazdasági önállóságát, és ezzel együtt önrendelkezési képességét is.
A szuverenitásnak ez a kizárólag közjogi értelmezése jellemzi ma is a balliberális oldalt, ezért nem volt véletlen, hogy a szuverenitás gazdasági-pénzügyi kérdése a 2010. évi kormányváltást követően is a politikai viták előterébe került. De az etnikai homogenitásra vonatkozó állítás félrevezető, hiszen a magyar etnikum igen nagy hányada került el az anyaországtól, családok tízezreit szakították el egymástól, de a maradék ország határain belül ugyancsak voltak szép számmal nemzetiségek (különösen németek). Az írás azt elismeri, hogy a Felvidék és Erdély mezőségi régiójának, a Partiumnak és a Bácskának fontos ipari és városi központjai elkerültek az országtól, és úgy fogalmaz, hogy a Magyar Királyság legelmaradottabb térségei, legarchaikusabb társadalmai is, mint Kárpátalja (Munkáccsal és Beregszásszal), a Székelyföld, vagy a Felvidék északkeleti része, kívül rekedtek az új országhatárokon. Ebből vezeti le azt a következtetését, ami írásának provokatív, és politikailag motivált tartalmat ad.
Azt állítja, hogy e területek elvesztése súlyos balaszttól „szabadította meg” a trianoni országot, mert az előbb vagy utóbb hallatlanul nagy erőfeszítésekre kényszerült volna azért, hogy felemelje, a központi magterületek színvonalára emelje, hozzájuk közelítse ezeket az elmaradott régiókat, olykor anakronisztikus helyi társadalmakat. Gyáni Gábor azt állítja, hogy akár még örvendezhetünk is annak, hogy volt egy Trianon, mert így mekkora erőfeszítéstől menekültek meg a központi magterületek. Ezzel beállt abba a gyalázatos sorba, ami Medgyessy Péterrel kezdődött, aki Erdély elcsatolásának évfordulóján koccintott a román miniszterelnökkel, az erdélyi magyarokat a 23 millió román közé soroló Kovács Lászlóval, a határon túli magyarokról szóló népszavazás ellen kampányoló, szavazati jogukat azóta is elvitató Gyurcsány Ferenccel folytatódva az új SZDSZ-ként fellépő Momentumban csúcsosodott ki, amikor magyar politikai erőkkel szemben román vagy szlovák pártok mellett kampányoltak.
Gyáni Gábor írása az ÉS-ben csak látszatra szakmai tartalmú, valójában ennek a baloldali, liberális politikai gondolatnak az elvi alátámasztása. Mélységesen sérti a határon túl élő magyarokat, az anyaországban élő, de nemzeti identitását fontosnak tartó embereket. Ha érvelését a jelenkori állapotokra vetítjük, akkor még elborzasztóbb kép rajzolódik ki: a magterületekhez képest kevésbé fejlett régiók esetében nem biztos, hogy megéri a felzárkóztatásra fordított erőfeszítés, egyszerűbb azokról lemondani. Ha olyan egyszerű kijelenteni, hogy Kárpátalja, Székelyföld vagy Északkelet- Magyarország elcsatolása igazából nem tekinthető veszteségnek, csak idő kérdése lehet, mikor fogja majd valaki a baloldalon ugyanezt mondani a borsodi, szabolcsi, nógrádi vagy baranyai térségekről.
Gyáni Gábor ezzel az írásával újabb muníciót kíván nyújtani a több évtizedes múltra visszanyúló, alapvetően hasonló szellemi beállítódásból fakadó felvilágosult, művelt, okos és fejlett főváros (magterületek), valamint az elmaradott, buta, mucsai jelzőkkel illetett vidék szembeállításának. Csak azt nem értem, hogy a fejlettségbéli különbségek mérséklésére szolgáló európai uniós alapok létét ő és elvbarátai miért nem e cikkben vázoltak alapján minősítik.
