Kétszer annyiért, kétszer annyit tud a Grandland X Hybrid4?
Az európai gyártók mezőnyében az elsők között volt az Opel a hálózatról tölthető hibrid hajtású modellek piacán az Amperával. A típussal kapcsolatban a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy igazából egy sportkupé volt, lapos karosszériával, a T alakú és az ülések közé benyúló akkumulátor miatt szűk utastérrel; ennek ellenére egészen jó darabszámokat értek el vele. Most, két autógenerációnyi idővel és egy tulajdonosváltással később egy sokkal jobb kiindulási helyzetben lévő járművel, a Grandland X Hybrid4-gyel próbálkoznak.
A Grandland X szabadidő-autó az európai piac egyik legnépszerűbb szegmensébe tartozik, és ezúttal sikerült úgy beépíteni a technikát is, hogy az nem követel kompromisszumokat az utasoktól. A csomagtér mérete kicsit csökken azáltal, hogy megszűnik a padló alatti rekesz, ettől eltekintve nincs változás, és pontosan ez az egyik gyenge pontja is a konstrukciónak. 300 lóerős rendszerteljesítményével rögtön új kategóriába ugrik a modell, ahol prémiummárkák profin összeállított típusaival kell versenyeznie; ami a 7 milliós alapmodellben jó minőségérzetnek számít, az nem feltétlenül állja a versenyt a 15 milliós kategóriában, ahol nagyobb érintőképernyőkkel, digitális műszeregységekkel, különleges online szolgáltatásokkal kellene rivalizálnia; talán majd a modellfrissítés hoz változást e téren.
Tovább