Alapkőletétel – 70 éves a japánok legendás terepjárója

A maga 40 millió eladott példányával a Corollának papíron behozhatatlan előnye van a Land Cruiserrel szemben, bizonyos szempontból mégis a terepjáró játszott fontosabb szerepet az autógyártó sikerében. Világszerte ismert neve csaknem 70 éve egyet jelent a tartóssággal, a megbízhatósággal és a minőséggel, mindazzal, amivel a márkát a legtöbben azonosítják. Az eredetileg katonai célokra fejlesztett típus civil változata volt az első sikeres exportmodell, és ez a sorozat segítette hozzá a japánok üzemét a világ legnagyobb autógyártója címhez.

A zárt és a vászontetős J40-es mellett a szabadidő-autók előfutárának számító J50-est kínálta a Toyota. Akár fülkés alvázként is meg lehetett vásárolni a már dízelmotorral is készülő J40-es szériát, amelynél praktikus, bár nem kifejezetten kényelmes megoldás volt a két felhajtható hátsó ülés a J40-esben
Fotó: FLICKR

Minden az 1950 és 1953 között zajló koreai háborúban kezdődött. Az USA egy Willys Jeephez hasonló jellegű és képességű terepjáró gyártására kérte fel a japánok autógyártását. 1951-re el is készült az első prototípus, a BJ, amely nagyobb és 3,4 literes, 85 lóerős, hathengeres motorjával erősebb volt az eredeti Jeepnél.

Kapcsolható összkerékhajtásával minden más járműnél magasabbra jutott a Fuji megmászása közben,

ennek örömére a National Police Agency egy 289 darabos megrendelést adott le az új modellre. A sokféle felépítménnyel választható célszerszám iránt egyre több hivatali szerv érdeklődött. Az eleinte kis szériában készülő terepjáró új dimenziót nyitott a Toyota számára, felmerült az export lehetősége.

Mivel a Jeepen kívül az angol Land Rover is riválisnak számított, a technikai igazgató, Hanji Umehara úgy érezte, szükség van egy hangzatos elnevezésre, ezért 1953-ban előállt a Land Cruiser típusnévvel, ugyanis azt szerette volna kifejezni, hogy a japán fejlesztés állja a versenyt a külföldi vetélytársakkal.

A civil vásárlók számára készített J20-as sorozat 1955-ös bemutatása előtt, 1954-ben még a 3,9 literes, 125 lóerős, szintén hathengeres FJ változat is elkészült, a korábbinál mutatósabb és komfortosabb exportmodellbe azonban ennek a blokknak a 135 lóerős verziója került. Az átalakítás során alapjaiban módosították a konstrukciót, a jobb manőverezhetőség kedvéért a tengelytávot rövidebbre vették, a tágasabb utastér érdekében a motort előrébb tolták, és a kényelmesebb futást szem előtt tartva a futóművet is áttervezték.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.