A világ sok millió autójához mindössze hat mammutgyár, illetve tröszt készíti az évi kb. 300 millió darab gyújtógyertyát. Vajon miért csak ilyen kevés gyár foglalkozik ennek a fontos alkatrésznek az előállításával? Részben azért, mert a gyárosok féltő gonddal őrzik a gyertya gyártási titkait – főként mérő- és ellenőrző-berendezéseiket, – másrészt a trösztök hallgatólagosan felosztották maguk között a világpiacot és ezeken a területeken már csírájában elfojtanak minden olyan kezdeményezést, amely veszélyeztetheti egyeduralmukat. Ezért nem gyártottak régente – többek között Magyarországon sem – hazai anyagokból gyújtógyertyát. Így szól az írás az autómotor.hu cikkében.
*
Nagy szerencse érte Szilágyi Istvánt, a fiatal elektromérnököt, amikor a harmincas évek elején a sok száz állástalan diplomás közül éppen ő kapott állást a Fővárosi Elektromos Műveknél. Szorgalmasan dolgozott, de az egyhangú munka nem töltötte ki érdeklődési körét. Noha még reménye sem volt arra, hogy egykor autója lesz, mégis mind élénkebben foglalkoztatta a gyújtógyertya kérdése. Néhány év múlva értékes ötletei voltak, de a tőke félt a költséges kísérletezéstől, no meg Boschék is „tiltakoztak” a Szilágyi-féle szabadalom megvalósítása ellen.
Ekkor már két szabadalma volt a fiatal mérnöknek. Az egyik a harangszigetelésű, – a másik az alacsony-feszültségű izzószálas gyertya. Ezeknek a híre még külföldre is kiszivárgott, amit az egyik olasz cég előttünk fekvő levele is bizonyít. A tőkés érdekeltségek egyenesen megtiltották a feltalálónak a gyártáshoz szükséges külföldi kapcsolatok felvételét, de ugyanakkor nem tettek semmit a szabadalmak hazai kihasználása érdekében.
Szilágyi István szabadalmai és újabb rajzai, ötletei ott porosodtak az íróasztal fiókjában.
*
1948-ban, a fogságból hazaérkezve, alig foglalta el a régi munkahelyét az Elektromos Műveknél, a Nehézipari Minisztérium megbízta, hogy addigi eredményei alapján dolgozzon ki kutatási tervet annak érdekében, hogy hazai anyagokból gyárthassunk gyújtógyertyát. Közölték vele azt is, hogy a korábbi próbálkozások eredménytelenek maradtak.
Egy műszergyárban rendelkezésére bocsátott kis laboratóriumban megindulhatott a kutató munka. Itt mutatkozott meg, népi demokráciánk milyen hatalmas lehetőségeket nyújt. A Tervhivatal, a minisztérium és az Országos Találmányi Hivatal egyaránt minden segítséget megadott a kísérletekhez, ami azelőtt elképzelhetetlen volt. Szilágyi most végre fel tudta használni sokévi fáradságos kísérletezéseinek tanulságait és állandó tanulással szerzett szakértelmét.
Megkezdődtek az ismeretlen összetételű hő- és szikraálló elektródaanyagok kísérletei. Szilágyi tervei szerint elkészül ez első próbamotor-„fékpad” a kész gyertyák üzemi és „hőérték”-vizsgálataihoz. Eddig ismeretlen mérő-, ellenőrző-berendezések és műszerek egész sorát kellett konstruálnia és elkészíttetnie.
Sok más nehézség mellett felmerült a szigetelőanyagok minőségének kérdése. Tisztában volt ugyan azzal, hogy az egész világon általában az úgynevezett „korund” anyagokat használják a gyújtógyertyánál szigetelésre, de azzal is tisztában volt, hogy ezek előállításához különleges, 1800°C-ra fűthető égőkemence szükséges. A felszólított gyárak és kerámiai szakértők ismerték és vállalták volna az anyag előállítását, amihez a nyersanyag – alumíniumoxid (bauxit) – szinte korlátlan mennyiségben állt itthon rendelkezésünkre. Azonban nem volt a kiégetéshez szükséges 1800 fokos kemencéjük.
Itt találkozott Szilágyi mérnök az első nagy akadállyal – olvasható a cikkben.
Az előlegezett bizalom és a feladat iránti szeretete azonban olyan erőt adott, amely még nagyobb akadályt is legyűrt volna. Emlékezett arra, hogy az 1940-es években a Drasche porcelángyár kutatólaboratóriumában dr. Csordás vegyészmérnök eredményes kísérleteket folytatott azt akkor feltűnt új kémiai anyaggal, a sinterkorunddal, ami alkalmasnak látszott gyújtógyertya-szigetelők készítésére. A kísérleteket végző dr. Csordást hiába kutatta, nem talált nyomára. Emlékezett arra is, hogy a Drasche-gyárnak volt egy kis 1800 fokos kísérleti kemencéje. Megkezdődött a hajsza a kemence után. Nagysokára megtalálta, de használhatatlan állapotban. Ki tudná megjavítani és üzembe helyezni?
Meg kell keresni Csordás egykori laboratóriumi beosztottját, Pétery József vegyészt, aki a háború előtt ezzel a kemencével dolgozott. Hosszabb keresés után rátalált és öröme csak fokozódott, amikor Pétery kijelentette, hogy nemcsak az üzembehelyezést vállalja, hanem emlékszik a korund anyagára és azt is elkészíti. Csaknem egy évig tartott, amíg lábraállították a kemencét, felkutatták és megtalálták, majd kiegészítették a magas hőfokot kibíró bélésanyagot.
Végülis, ennyi töméntelen akadály leküzdése után 1949 őszén elkészült az első magyar gyújtógyertya. Kétségtelen, az „újszülött” nem volt hibátlan. A kerámiai szakértők úgy vélték, hogy Szilágyiék munkája nem hozhat eredményt. Ám a felettes szervek inkább bíztak a lelkes elektromérnökben és Székesfehérvárott igen értékes felszerelésű kísérleti laboratóriumot bocsátottak rendelkezésére.
A fehérvári egy esztendő hasznosnak mutatkozott. Ha érdekli, hogyan alakult a gyártás sorsa ezután, olvassa el a teljes cikket az Autó-Motor oldalán!
