Kicsi a V6-os, de pörgős

Mindent beleadott a gyártó, sokszínű kínálatának egyik izgalmas tagja az 1991 legkisebb lökettérfogatú V6-osa volt.

null

A japán sportkupék a 80-as évek végén és a 90-es évek elején élték virágkorukat. Ebben az optimizmus jegyében eltelt időszakban a Mazda kínálatában a mára ikonná vált MX-5-ös mellett szerepelt az MX-6-os és az RX-7-es, illetve a 323-as (BG) műszaki alapjait használó MX-3-as is. Az aktuális kompakt modellsorozat nagyvonalúságát mutatja, hogy a 3 és 4 ajtós változat mellett a szintén sportkupés jegyeket viselő, bukólámpás 5 ajtós F kivitelt is elkészítették, és akkor még nem is említettük a lenyűgöző Xedos 6-ost, illetve 9-est. Ezek a Mazdák akkoriban a puszta létezésükkel elismerést vívtak ki, és egyértelművé tették, hogy a japánoknak mindenük megvan ahhoz, hogy egy lapon említsék őket a legnagyobb európai autógyártókkal. Sőt, akkoriban már saját rajongótáboruk volt, akik szívesebben ültek be egy japán autóba, mint bármi másba. Német cégek választottak Mazdát a flottába a Volkswagen típusai mellé, innen származik a „Mein Auto zerstört deutsche Arbeitsplätze” (az autóm német munkahelyeket tesz tönkre), mint a márka nevének kissé gúnyos értelmezése – olvasható az autómtor.hu cikkében.

Bármilyen kis autógyártóként tartották számon, minden kategóriában és csaknem minden piacon jelen volt a Mazda. Nem csoda, hogy akkoriban olyan sok szimpatizánst szereztek, hiszen minden új modell számára egyedi arculatot terveztek, miközben a megfelelő műszaki tartalomról is gondoskodtak. Igaz, hogy az MX-3-as kupéként belépőmodellnek számított, orrmotoros, elsőkerék-hajtású volt, de éppen abban rejlett a mérnökök furfangossága, hogy ebből a hétköznapi összeállításból egy élményszerűen vezethető autót tudtak faragni. Az 1991-es Frankfurti Autószalonon debütáló újdonság 4220 mm-es hosszához 2455 mm-es tengelytávot kapott, így nemcsak elég tágas volt 4 utas számára, hanem a kerekek is a karosszéria sarkaiba kerültek. A súlypontja és a tömege is alacsonynak számított. Bár az egyik első számú riválisa, a Honda CRX még nála is nagyjából 200 kg-mal kevesebbet nyomott, a Hondánál több áldozatot hoztak, a Mazdánál inkább nehezebb, de biztonságosabb konstrukcióra szavaztak.


Nemcsak 7 évvel a bemutatása után, hanem még 30 év távlatából is modern hatást kelt a legömbölyített vonalai miatt a legkevésbé sem agresszív formaterve. Nem is azért kellett utód nélkül búcsúznia, mert elszállt felette az idő, sokkal inkább a Japánt sújtó gazdasági válság miatt döntöttek úgy a Mazdánál, hogy az összes, csekély hasznot hozó rétegmodelltől megválnak. Az ambícióit azonban nem adta fel a márka, kis gyártóként továbbra is azon igyekszik, hogy borsot törjön a nagyok orra alá.

 

A teljes cikk elérhető az Autó-Motor oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.