Az életöröm dizájnere: Charlotte Perriand

Charlotte Perriand nevéhez számos híres bútor fűződik. Férfi kortársai mellett némileg elhomályosult a jelentősége, napjainkban fedezik fel újra a munkásságát. A tervező 1903-ban született Párizsban, egy szabó és egy varrónő egyetlen gyermekeként. Meghatározó élményt jelentettek számára a nagyszülők alpesi házában töltött nyarak, és fontos felismeréssel gazdagodott egy kórházi tartózkodás során – a dísztelen, nem túlzsúfolt berendezés és a praktikus térrendezés revelációként hatott rá – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Szülei támogatták a kiválóan rajzoló lányt céljai elérésében, így bútortervezést tanulhatott az iparművészeti főiskolán.

Az 1927-es Őszi Szalonon nagy szenzációt keltett párizsi tetőtéri lakásának egy rekonstruált részlete: a Bár a tető alatt a modernizmus megtestesülése, csillogó nikkelezett bárszékekkel, alumínium bárpulttal, beépített bőrpaddal, krómborítású asztallal és beépített gramofonnal. Le Corbusier-t annyira lenyűgözte, hogy állást ajánlott a fiatal tervezőnek, pedig pár hónappal előbb még azzal utasította el egy állásinterjún, hogy „itt nem párnákat hímzünk”.

Valójában Perriand volt a Le Corbusier neve alatt modern ikonná vált bútorok elsődleges alkotója, és ő dolgozta ki a technológiát, amit az építész elméleti szinten fogalmazott meg. A híres ívelt fémvázas, dönthető pihenőfotelt például Le Corbusier különböző emberi testhelyzeteket ábrázoló rajzai inspirálták. A kocka alakú Grand Confort fotel és az LC7 fém és bőr forgószék is Perriand tehetségét dicséri, utóbbit még korábban, a saját lakásába tervezte. Tíz év után távozott Le Corbusier irodájából, majd Jean Prouvéval dolgozott együtt.

A kép illusztráció
Fotó: PIXABAY

Tárgyaiból sugárzik az alkotás, a szépség szeretete és az életöröm. Fontosnak tartotta, hogy a tömegek számára elérhető lakásokat és bútorokat hozzon létre, mert úgy gondolta, hogy az esztétikus, harmonikus környezet nagyban hozzájárul az emberek boldogságához.

Síelt és túrázott a hegyekben, kavicsokat, izgalmas természeti képződményeket gyűjtött és fényképezett a tengerparton, de a természet és a hagyományos paraszti kézművesség mellett szenvedélyesen érdeklődött a technológiai újítások, a modern anyagok iránt is.

Bútorai az 1930-as években egyre organikusabbá váltak, és már inkább a fát részesítette előnyben a korábban domináns fém helyett. Ezt a tendenciát csak elmélyítette 1940-es ázsiai utazása. A japán kormány megbízta az ország ipari formatervezésének a fellendítésével, de 1942-ben a háború miatt távoznia kellett. Mivel nem tudott visszatérni Európába, Indokínában maradt, ahol hozzáment egy francia állami tisztviselőhöz. Hamarosan megszületett a lánya, Pernette.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.