A II. világháború pusztításai következtében Budapest épületeinek mindössze 15 százaléka maradt ép, a többi megsérült vagy elpusztult. A katasztrófa után a lakáshelyzetet tovább súlyosbította, hogy az emberek tömegével költöztek vidékről a nagyobb városokba, vagyis gyorsan, hatékonyan és olcsón kellett házak tízezreit megépíteni. A megoldást a panellakás telepek felhúzása jelentette.
Panellakás felújítása: mire figyeljünk, ha korszerűsítenénk?
Vajon átalakíthatók a mai igényeknek megfelelően ezek a lakások?

Az első panelház Dunaújvárosban épült 1959-ben, az utolsók pedig a ’80-as évek végén készültek el.
A többemeletes épületekben 50-60 négyzetméteres, szovjet és dán mintákra kialakított lakások kaptak helyet, a tervezők praktikus, a teret maximálisan kihasználó alaprajzokat alkalmaztak. Mindegyik lakáshoz tartozott egy kis konyha és egy fürdőszoba is, ami akkoriban óriási komfortnak számított.
Falmozgatás: igen vagy nem?
Közel 800 000 otthont hoztak létre így az évek során – nem csoda, hogy ma rengeteg embert foglalkoztat, mit is lehet kihozni a panellakásokból. Mivel az alaprajzok elrendezése logikus, általában nincs szükség a falak mozgatására. Ha mégis, akkor azt szakemberre kell bízni, aki megfelelő eszközökkel tud panelt vágni.

Fotó: Bata Tamás / LAKASKULTURA.HU
A fűtésrendszer
A fűtésszerelés nem okoz gondot, hiszen a közös rendszer üzemeltetését és karbantartását többnyire a ház intézi. Szintén pozitívum, hogy a közművek átalakítása sem lakásonként történik, az egész blokknak kell pénzt gyűjteni vagy pályázni a közös felújításokra.
A nyílászárók
Az eltelt évtizedek alatt a nyílászárók állapota igencsak leromlott, így a munkát általában az ablakok cseréjével kezdik, főleg, ha az ablakok elavult és kényelmetlen vasalatokkal működnek (ilyen a középen elforduló megoldás).
A méret természetesen azonos marad – hiszen a homlokzat ritmikáján nem lehet változtatni –, illetve az ablakok osztásának és színének is egyeznie kell az eredetivel. A legtöbb házban nem érdemes a régi ablakok felújítására pénzt áldozni, miként arra sem, hogy csak a szárnyat cseréljük. Egyszerűen rendeljünk új ablakokat tokostul, termoüveggel! Kifizetődő befektetés.
A villany
A másik dolog, amihez hozzá kell nyúlni, az elektromos vezetékhálózat. Teljes felújításnál érdemes áthelyezni a lámpák kiállásait és a dugaljakat is. A 265-270 cm-es belmagasság álmennyezet szempontjából csak a körbefutó gipszkarton dobozokhoz optimális, de a vezetékelvezetés mellett ezekbe süllyeszthetünk LED-es izzókat vagy rejtett világítást is.
Mivel nincs hőtermelés, keskeny dobozokban is gondolkozhatunk.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Panellakás romantikus stílusban, 55 négyzetméteren
A Lakáskultúra olvasója, Abonyi Zsazsa több mint 30 éve él 1 + 2 félszobás, 55 m2-es otthonában. Soha nem a nagy munkát látta egy-egy felújításban, mindig magával ragadta az alkotás szépsége. Gyakran merített inspirációt a Lakáskultúra magazinból – írja a lakaskultura.hu.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














