Űrbázis a Holdon: Meghökkentő magyar terv készült

Holdkőzetből felépíthető űrbázis terveit mutatták be magyar építészek a legrangosabb nemzetközi űrkonferencián.

null

Egy űrbázis létrehozása a Holdon, a Marson vagy bármely más égitesten nemcsak a legnagyobb és leggazdagabb országok tudósait izgatja. Most magyar szakemberek álltak elő egy elképesztő ötlettel, és a világ legrangosabb űrkutatással foglalkozó rendezvényén, a párizsi Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson tárták fel terveiket. A Paulinyi & Partners szakértői részletesen megvizsgálták a Holdon uralkodó körülményeket – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Ennek fényében olyan építészeti megoldásokat javasolnak, amelyekkel a jövőben valósággá válhat a most még csak a tudományos-fantasztikus filmekből ismert űrkolóniák létrehozása. 

Ezek az építmények ellenállnak a szélsőséges hőmérsékletingadozásnak és a sugárzásnak. 14 000 négyzetméteres alapterületükkel pedig egy nagyobb létszámú missziónak is elegendő életteret biztosíthatnak, a Földtől átlagosan 384 400 kilométernyire.

Hálórendszer alá kerülne az űrbázis

Az építészcsapat kutatásai alapján olyan, modulárisan bővíthető szerkezetet tervezett, amely egységes elemekből, hálószerűen épül fel. A belsejében felállíthatók a létfenntartó rendszerek, kialakíthatók a megfelelő lakóegységek sőt, önellátást biztosító burgonya-ültetvénynek is jut hely. 

A tervezés során a Paulinyi & Partners szakértőinek a Hold sajátos hőmérsékleti és környezeti viszonyait, valamint a logisztikai és építési kihívásokat is figyelembe kellett venniük. 

A holdbázisnak az éjszakai -170°C és a nappali +110°C közötti hőmérsékletingadozást is bírnia kell. A szerkezetnek pedig meg kell tartania a sugárzás ellen védő, több mint 2 méter vastagságú burkolatot is. A Holdnak nincs légköre, így az épület külső és belső része között fellépő nyomáskülönbség kezelése is újabb számításokat igényelt a szakemberektől.

A Hold talajából készülne a 2 méter vastag fal

Szerencsére a Hold segíti is a projektünket. Az alacsonyabb gravitációnak köszönhetően az egyes elemek és így a teljes szerkezet teherbírása is nagyobb. Ezzel együtt is igazán komoly kihívást jelentett a tervezés. Soha senki nem építkezett még másik égitesten, így nem állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatos, konkrét tapasztalatok. Épp ezért ügyeltünk arra, hogy csakis tudományosan megalapozott alaptechnológiák alkalmazásában gondolkodjunk 

– mondta el Németh Roland, a Paulinyi & Partners építésze, a tanulmány társszerzője. A szakember szerint rendkívül költséges és bonyolult lenne a Földről építőanyagot juttatni a helyszínre. Ezért is döntöttek úgy, hogy az ott megtalálható nyersanyagok felhasználására dolgoznak ki megoldást.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.