Napsugár, a magyar díjugratás ígéretes, fiatal tehetsége

Áldott Napsugár: Azon dolgozunk, hogy mindketten elégedetten jöjjünk le a versenypályáról.

null

– Hogyan vezetett az út a focipályáról a lovassport világába?

– Kiskorom óta figyelemmel követtem a díjugrató szakágat. Legbelül mindig is éreztem, hogy nekem nem a futballpályán van a helyem, hanem a lovak közelében. Már hatéves korom óta lovagolok, viszont 2017-ben szüleim támogatásával kaptam meg életem első lovát, Vértest aki azóta is hű társam. Ekkor tudatosult bennem, hogy már nemcsak magamért, hanem egy másik életért is felelős vagyok.

Ha ló és lovasa összhangba kerül, a legcsodálatosabb dolog a nyeregben ülni
Fotó: Kovács Petronella Photography

– Milyen szakágban indulsz és mit lehet tudni róla?

– Díjugrató szakágban versenyzem. Amit tudni kell róla, hogy magasságonként és számonként változik az akadályok száma. Egy megadott útvonalon kell az adott pályát teljesíteni, ezt az akadályok számozása segíti.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a sulit az edzésekkel, versenyekkel?

– Versenyek nagyrészt hétvégére esnek. Ahogy a versenypályán, úgy a tanulmányaimban is helyt állok. Edzések szempontjából szerencsére az edzőm rugalmas és próbál a csapathoz is alkalmazkodni. Nincsenek fix időpontok, az adott héten egyeztetünk.

– Azt olvastam, hogy ebben a sportban nemcsak a lónak kell maximumot nyújtani, hanem a lovasnak is. Hogyan kerültök összhangba?

– Ez így igaz, lónak és lovasnak segítenie kell egymást, hogy gördülékenyen menjen a közös munka. Ha valami nem úgy jön össze, az nem a ló hibája, hanem a lovasé. Mivel mi adjuk a segítséget, így valószínű, azt nem megfelelően hajtjuk végre, ezzel összezavarjuk a társunkat. Rengeteg edzés és közös munka, hogy ló és lovasa összhangba kerüljenek. Meg kell ismerni a ló minden rezdülését, kitalálni a gondolatait. Amikor ez már mind megvan, a világ legcsodálatosabb érzése az ő nyergében ülni.

– Mesélj a lovadról!

– Három éve kaptam meg az akkor még nyers (belovagolatlan) hároméves méncsikót, mostanra már hatéves herélt. Nagyon intelligens, viszont igencsak makacs, így nem mindig jutunk közös nevezőre. Nehéz egy 750 kilós állattal együtt dolgozni, akinek még saját gondolatai is vannak. Ami motivál nap mint nap, hogy látom a fejlődést, és nem elpazarolt idő az a napi két óra munka.

– Milyen egy edzés?

– Attól függ, hogy versenyes hetünk van, vagy pihenő. Versenyes hétvégén pályát szoktunk ugrani és síkon dolgozunk. Pihenő héten idomító munkát végzünk és tornáztatókat ugrunk.

– Hogyan zajlik egy lovasverseny?

– A lovasok általában két számban indulnak. Korán reggel elindulunk 3-4 lóval és egy egész napos programot tesz ki egy ilyen alkalom. Versenyszámonként és magasságonként lovas és ló tudásától, rutinjától függően dől el, hogy milyen magasságon indulunk.

– Van példaképed, akinek az eredményei inspirálnak?

– Példaképem nincs, viszont aki a legjobban inspirál az az edzőm, Király Klaudia. Háromszor indult magyar bajnokságon és sok regionális és megyei versenyen. Személye a regionális díjugrató élet meghatározó alakja. Azt hiszem, ennél több nem kell egy tanítványnak.

– Az eredményeid közül melyikre vagy a legbüszkébb?

– Talán a rajtengedély vizsgámra, amit idén tettünk le Vértessel. Mivel eléggé maximalista vagyok, így sosem érem be kevesebbel, mint amit előzőleg nyújtani tudtunk. Nyilván vannak rosszabb napok, és van, hogy a vártnál kevesebbet érünk el, de akkor a következő hetekben még keményebben dolgozunk azon, hogy elégedetten jöjjünk le mindketten a versenypályáról.

– Mit szeretnél elérni ebben a sportágban?

– Nagyon jó lenne jövőre indulni a kezdőlovas bajnokságon és azt megnyerni. Szerencsére álmok és tervek vannak, kíváncsian várom az elkövetkező éveket.

– Ha valaki kedvet kapott hogyan kezdjen neki?

– Mindenképp olyan lovardát kell választani, ahol az oktatásnak a színvonala fejlődésre bírja az adott személyt. Gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt ajánlom a sportot, nagyon jó kikapcsolódásnak, testmozgásnak és akár még terápiának is. Fontosnak tartom megemlíteni a lovardát ahonnan indultam, ez a nagyvenyimi lovasiskola által üzemeltetett Equi-King Lovassport Egyesület. Sokat köszönhetek az edzőmnek, Király Klaudiának, hogy elindított ezen az úton és folyamatosan terelget minket az utunkon. Köszönöm a családomnak, a barátaimnak és a páromnak a rengeteg támogatást és segítséget, amit tőlük kapok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.