A madocsai nő, aki a feledés ellen varrótűvel harcol

– Ritka neve van…

– Errefelé ritka, de Németországban gyakori. Az NDK-ban születtem, hatévesen kerültem Magyarországra, először Dunaföldvárra, aztán a kislányom születésekor, 2014-ben költöztem a párommal Madocsára.

– Népviseleti ruhákat és szájmaszkokat is varr?

– A maszkokat kikapcsolódásként csinálom a helyieknek jelképes összegért. Pár hónappal ezelőtt többedmagammal gyártottam 2300-at a falunak társadalmi munkában.

– Ekkora a lélekszám?

– Nem, 1900, de kellett egy kis plusz, a gyerekek miatt.

– Azok más méretűt kapnak?

– Igen, három méret van: 3–6 éves korig, 7–12-ig és afölött. Megvannak a sablonok, nem nagy ügy. De akad olyan tízéves gyerek, amelyik kicsit „jóllakottabb”, és csak a felnőttmaszk megy rá.

– A viseletvarrás jóval bonyolultabb feladat…

– Persze. És rengeteg kutatás, előtanulmány kell hozzá.

– Nem köztudott, hogy létezik madocsai viselet is.

– A feledés homályából kellett visszahozni. Fotókat gyűjtöttem a két világháború közötti időszakból, s ezek alapján rekonstruáltam a női viseletet. Foglalkoztam a korabeli férfi- és gyermekruházattal is. A szakdolgozatomban már ezzel foglalkoztam. A madocsai tánc és zene ismert, de a ruházat nem. Vizsgamunkám egy ünnepi női madocsai viselet volt. Zsűriztettem, és mesterremek minősítést kapott. Sokat segített a szaktanárom Tajti Erzsébet. Máig számíthatok rá. Most ott tartunk, hogy biztatnak a Hagyományok Házától: ha kibővítem a dolgozatomat a további kutatási eredményekkel, rajzokkal, könyvalakban is megjelenhetne.

– Mihez hasonlít a madocsai népviselet?

– Azt szokták mondani, hogy Madocsa a Sárköz csücske. Tehát valamennyi hasonlóság felismerhető, de az itteni jellegzetességek szembetűnőek: a sokfodros szoknya és az álló nyakú, nagy galléros blúz.

– Mi az, ami nemcsak papíron, kutatási eredményként létezik, hanem készen van, megvarrva?

– Elkészült egy női ünnepi öltözet, egy női hétköznapi kékfestős viselet, és egy újragondolt madocsai ruha. Ez már a ma emberére, divatjára akar hatni. A népművészet élővé tételének ez a lényege: ismerni kell az alapokat, s azoktól finoman elmozdulva kielégíteni a mai követelményeket. A tájegység jegyei mutatkozzanak meg a ruhákon és a tárgyakon, de legyenek viselhetők, használhatók a 21. században is!

– Más tájegységekkel is foglalkozik?

– Alföldit és székit is varrtam már. A táncosaink nem csak helyi táncokat adnak elő. A rábaközi műsorukon rábaközi öltözetben akarnak fellépni, úgyhogy olyan igény is érkezett: tíz női, tíz férfiruhára.

– Elismeréseket kapott?

– Nincs okom panaszra. Áprilisban Békéscsabán egy országos megmérettetésen második díjat kapott az egyik munkám. Ez látható lesz Szekszárdon is, a 18-án nyíló kiállításon.

A fejfedők varrását is megtanulja

Kuti Jana 1970-ben született a németországi (akkor még NDK) Freitalban. Édesanyja magyar. Nevelőapjával megismerkedve költöztek vissza Dunaföldvárra. Ott nőtt fel a kislány, leérettségizett, női szabó szakvégzettséget szerzett, később, 2019-ben elvégzett egy viseletkészítő akkreditált tanfolyamot.

Egy ideig, 2003-tól 2010-ig Svájcban dolgozott egy textilipari cégnél. Függönyöket készített és síruhákat. Amikor hazajött, egy barátnője biztatására komolyabban kezdett foglalkozni a varrással. Érdekelték a népi, népies ruhák, de még nem rendelkezett elegendő ismerettel. Madocsára 2014-ben költözött az élettársával; kislányuk már ott született. Nekilátott a helyi viselet kutatásának, készítésének. Munkái elismerésekben részesültek. Már több tájegység ruháival foglalkozik. A jövőben a női és férfi fejfedők varrását is szeretné megtanulni.