Az interjúnk apropója, hogy lesz 5 helyszín, ahová a Digitális Polgári Körök kitelepülnek. Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Mohács, és Szeged. Hat hét alatt öt rendezvényünk lesz – fogalmazott Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az Igazság órájának vendégeként. Azt mondta, ezeken helyszíneken megvan a tömeg, ahol érdemes ilyen rendezvényeket szervezni.

Magyar Péter balhét tervez ezeken a rendezvényeken. A Tisza Párt elnöke Nagy János szerint Orbán Viktor akar lenni, és szeretne olyan pártot, mint a Fidesz, de ő nem Orbán Viktor, és nincs is olyan pártja mint a Fidesz. Emlékztetett: Magyar Péter egy botrányhős. Felvette a feleségét, így kezdte a karrierjét. Nyáron foltos nadrággal bulizott, valakinek ellopta a telefonját, és bele dobta a Dunába. Az adatszivárgás csak hab a tortán Nagy János szerint. Mint fogalmazott, úgy tűnik,
Magyar Péternek az a mániája, hogy botrány legyen körülötte.
Most épp azt találta ki, hogy Győrben generál botrányt.
Orbán Viktor rajza
A rajzról, amelyet a kormányfő Rónai Egonnál készített azt mondta: kimentette az archívumba, nem árverezi el.
Az ukrán oligarchák aranyvécéjéről szólva kifejtette: Ukrajnában olyan a hangulat, mint 1942-1943-ban Budapesten.
Tömegek hullanak a fronton, miközben buliról bulira esnek be a mntességet szerzők, vagy a gazdag emberek. Szerinte mindez jól példázza, hogy az EU teljes tagja legyen Ukrajna. Ahol ilyenek történnek a szemünk előtt, az szerinte képtelen korrupcióellenes intézkedéseket bevezetni.
Hadházy Ákos ügyében kiderült, hogy nem történ bűncselekmény, ők is azt állapították meg, amit lehetett látni a viden. Nagy János azt mondta, Hadházy Ákos nem ült le. Úgy szavazott, hogy állt. Megkérdezte Nagy János Fidesz munkatársait, hogy miért, és azért, mert ő nem akar leülni az illegitim Országgyűlésbe. Mint mondta, Hadházynak a zuglóiakat kellene képviselnie, nem rallyzni kellene egy Dacia-val. Hozzátette: Hadházy Ákos a falu bolondja.
Űrállomás Felcsúton, rakétakilövő állomás Hatvanpusztán, ingyen sör
Németh Balázs emlékeztetett: hozzá hasonlóan Magyar Péter is teljesen bevadult, és szépen lassan Hadházy Ákos, Márki-Zay Péter szintjére kerül. Ennek oka elsősorban az Orbán-Trump találkozó sikere volt.
Magyar Péter arról beszélt egy rendezvényen, hogy Lázár János űrállomás építését ígérte Felcsúton, rakétakilövő állomást Hatvanpusztán, mágnesvasútat, és ingyen sört.
Nagy János szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, ahogyan Magyar Péter a saját támogatási listáját meg akarta építeni. A Tisza Párt felelőssége lett volna, hogy biztonságban legyenek az adatok, de ezzel ők nem törődtek. Ezt a rendszert egy külföldi céggel építették meg. Van benne ukrán szál is. Nagy János feltette a kérdést: hogyan tudnánk rábízni az országot egy olyanra, aki a saját szavazói adatbiztonságát sem tudja garantálni? Hozzátette: az ellenfelük egy mentális betegségektől szenvedő ember.



















