Őrült vita robbant ki az alkoholista olimpiai bajnok szobra körül

Autózik az ember a vidéki Norvégia ismeretlen, elhagyott vidékén, amikor az út mentén elhelyezett táblára lesz figyelmes. Ha itt lekanyarodsz, hamarosan Petter Northug, a norvég olimpiai bajnok sífutó bronzszobrával találod szembe magad. Ki lehet hagyn egy ilyen kirándulást? Aligha. Gyerünk!

Petter Northug bronzszobra Norvégiában Fotó: Lantos Gábor

Mielőtt belemerülnénk ebbe a nem mindennapi sztoriba, érdemes felidézni a 2010-es téli olimpia utolsó napját. A kanadai Vancouverben 2010. február 28-án rendezték meg a férfi 50 km-es sífutás versenyét. Ennek a sportágnak ez az abszolút királyszáma, aki olimpián vagy az északisí-világbajnokságon ebben a versenyben nyer, síkirálynak mondhatja magát. Nos, 15 évvel ezelőtt a norvég Petter Northug ért át elsőként a célvonalon, ezzel szerezte meg pályafutása egyetlen egyéni olimpiai aranyérmét. (Van neki még egy, de azt ugyanezen az olimpián a sprint csapatversenyben nyerte meg.) El ne feledjem: ezen az olimpián a leghosszabb táv végén sprintbefutó döntötte el az érmek sorsát. A Northug mögött második helyen végzett német Axel Teichmann három tized másodperccel maradt le az aranyéremről, a harmadik svéd Johan Olsson hátránya is csak egy másodperc volt a győztes norvéggal szemben.

Petter Northug, aki a 2010-es téli olimpián megnyerte a férfi 50 km-es sífutást
Fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Petter Northug szobrát egy újságíró találta ki

A szoborállítás története 2024 nyarára nyúlik vissza. Framverran – ez a Mosvik melletti kis település – addig legfeljebb azoknak az embereknek volt ismert, akik itt laktak. 2024. július 13-án azonban egész Norvégia erre az apró falura figyelt. Miért? Mert ezen a napon avatták fel Petter Northug bronzszobrát. Egy szobrot, amelyet a rajongók és a helyiek lelkesedése nélkül aligha lehetett volna elkészíteni.

A szobrot, amellyel kapcsolatban példátlan vita robbant ki. Olyan, ami korábban elképzelhetetlen volt Norvégiában.

Aki ott volt a szobor felavatásán, azt meséli, hogy a hangulat egyszerre volt fesztelen és ünnepélyes. A közeli réteken szalmakalapos gyerekek futottak, a domboldalakon szurkolók hullámzottak, a falu közepét pedig egy kétméteres bronzfigura uralta – megörökítve Petter Northug sajátos testtartását. Petter Northug helikopterrel érkezett oda, ahol 1986. január 6-án megszületett. Mosolygott, integetett, megölelte régi ismerőseit. Nem úgy viselkedett, mint akiről szobrot állítanak, inkább olyan ember benyomását keltette, mint aki újra versenyezni indul. A közönség ünnepelt, a fényképezőgépek kattogtak, Norvégia egyszerre lett büszke és értetlen.

Egy nyugdíjas sportriporter, Ernst A. Lersveen – aki hosszú évekig kommentálta Northug sikereit – úgy döntött: ajándékkal lepi meg a falut. 

Nem egy táblával, nem egy kis emlékhelyre ragasztott plakettel, hanem egy valódi szoborral.

Tore Bjørn Skjølsvik szobrászművész örömmel vállalta a feladatot. A finanszírozás közösségi alapon kezdődött, majd ehhez jöttek hozzá a privát támogatások. Az elképzelés egyszerű volt: abban a faluban, ahol Northug megszületett álljon egy szobor a legnagyobb trøndelagi sífutóról.

Mindez romantikus, megható, sőt filmbe illő gondolatnak bizonyult. Csakhogy a norvég közbeszéd jóval szigorúbb ennél. Vannak emberek, akiket nem hatott meg, hogy egy kis település lakói sírva ünnepelték az egykori nagy bajnokot.

„Nem kell minden sífutónak szobrot állítani.”

Ezzel a címmel jelent meg az első kritikus véleménycikk nem sokkal a szoboravatás után. A norvég kultúra sokszor óvatos a túlzott hőskultusszal szemben. A szerzők szerint a szobor felállítása túl korai volt. „Northug még él. Nem tűnt el, nem zárult le a pályafutása” – ezt írta az egyik cikk. A másik? „Egy szobor felállítása presztízskérdés, a folyamatot nem szabad siettetni, de főleg nem szabad erre az emberektől pénzt kérni.”

Petter Northug sífutás közben
Fotó: CORNELIUS POPPE / NTB Scanpix

Ezek a cikkek arra voltak jók, hogy a kritikus hangok még jobban felerősödjenek. Petter Northug neve ugyanis nemcsak az aranyakat, a világbajnoki dicsőséget és felejthetetlen befutókat jelenti, hanem botrányokat is. A szobor állítása kapcsán minden korábbi bűnét elővették az imádott vagy nem is annyira szeretett síutónak. 

Volt itt gyorshajtás, drogbotrány, börtönbüntetés.

2014. május 4-én Northug ittasan vezetett, majd autójával karambolozott. A baleset után a kétszeres olimpiai bajnok elmenekült a helyszínről, de a rendőrség keresőkutyák segítségével a megtalálta. Ötven nap börtönbüntetést kapott, amit otthonában, házi őrizetben töltött le. 2020. augusztus 13-án hősünk 168 km/órás sebességgel száguldott. Így kapták el. A rendőrség nem kobozta el az autójában talált negyvenezer norvég koronát, ellenben házkutatást tartottak nála. Ennek során 10 gramm kokaint foglaltak le. Itt már szigorúbb ítélet született: hét hónap börtönt kapott. Az is kiderült, hogy az egykori olimpiai bajnok rendszeresen fogyasztott kokaint és notórius gyorshajtó is. Olyan is előfordult, hogy 200 km/órás sebességgel száguldott, miközben telefonjával videót készített az esetről.

Joggal tették tehát fel a kérdést: szabad-e egy ilyen múlttal rendelkező sportolónak még az életében szobrot állítani?

A válaszok megoszlottak. Egyesek azt mondták, hogy Northug is csak egy esendő ember, éppen ezért szerethető figura. A kritikusok szerint azonban a szobor nem az emberről, hanem az örökségről és az örökkévalóságról szól, ebbe pedig ilyen botlások, pontosabban bűncselekmények nem férnek bele.

A falu lakóit nem érdekelték Northug bűntettei

Mindez nem nagyon érdekelte Framverran lakóit. Ők voltak azok, akik Northugot saját gyereküknek tekintették. Nekik az olimpiai bajnok nem azt az embert testesítette meg, aki az újságok bűnügyi rovatában szerepelt. Petter Northug számukra az a fickó, az a hős volt, aki sífutó pályafutását a helyi pályákon kezdte, aki már gyerekként is gyorsan futott, akinek az életét mindig a versengés és a mosolygás határozta meg.

 A falu lakóinak ez a szobor nem volt más, mint tisztelgés és hála a nagy bajnok előtt.

Amikor ott álltam a parkban, s a lemenő nap fényében a gyönyörű színekbe öltöztetett szobrot néztem, azon gondolkodtam, mit üzen ez a sztori a világnak? Sokat nem kellett gondolkodnom rajta. Az üzenet világos és egyértelmű: az igazi sporthősök története soha nem lehet nem fekete vagy fehér. Az is előfordulhat, hogy valaki egyszerre lesz legenda és botrányhős. Petter Northug ilyen ember, ilyen sportoló volt. Márpedig a közösségeknek ma is szükségük van hősökre. Nem tökéletesekre, nem hibátlanokra, hanem olyanokra, akikben felismerik magukat.

Mit üzen a szobor azoknak, akik arra járnak?

Azon persze el lehetett gondolkodni, nem volt-e túl korai ennek a szobornak a felállítása? Lehet, hogy igen. De az biztos, hogy a megszületését olyan érzések kísérték, amelyek tényleg ott voltak minden framverrani ember lelkében. 

Aki erre az alkotásra ránéz, egészen biztosan nem egy olimpiai éremtáblázatot lát. Hanem egy ember, egy sportoló történetét. 

Olyan emberét, aki az életében többször is tévúton járt, hibázott, de aki képes volt felállni és tovább futni. Pont úgy, ahogy a sífutópályákon tette. Márpedig Petter Northug ezzel írta be a nevét az egyetemes és a norvég sporttörténelembe.

Gyönyörű környezetben áll Petter Norhug bronzszobra
Fotó: Lantos Gábor

Egy évvel az avatás után a szobor most is ott áll a framverrani parkban. A helyi gyerekek naponta körbejárják, az erre járó bringások, autósok, kirándulók is megtekintik, csakúgy, mint a messziről idetévedt magyar idegen. A viták lassan elcsitulnak, a szobor pedig türelmesen áll tovább. Pont úgy, ahogy a szobrok szoktak. Áll és nem mozdul. Az idők végezetéig.