A szentesi Szent Anna-templom kalandos története

Szentesi legkorábban említett középületét Szent András apostol tiszteletére szentelték fel, majd a református hívek használták, végül visszakerült a katolikus egyházhoz, és Szent Annának ajánlották. A városképileg is meghatározó épület Szentes ékessége, ugyanakkor napjainkban már komoly külső és belső felújításra szorulna.

A Szent Anna-templom falainak alsó részéről 2003 nyarán eltávolították a vakolatot, így jó lehetőség nyílt az egykori átépítések megfigyelésére. Nagy Géza Balázs teológus is ekkor bővítette ki ismereteit. Munkájából, Az első szentesi templom története című helytörténeti műből kiderült, nem csak katolikus miséknek adott helyet a város legkorábban említett középülete.

Kőtemplom az Árpád-korból

Szentes első okleveles említését 1332-ből ismerjük, ekkoriban egy kőből épült, Szent András apostol tiszteletére szentelt temploma volt. A templom építészeti jellemzői alapján az Árpád-házi királyok idején, valószínűleg a tatárjárás előtt, a XIII. század első felében épülhetett.

A következő századokban, az 1500-as évek közepére Szentes la­kossága a reformáció kálvini ága mellé állt, így új igények szerint a reformátusok használták az épületet.

A török utáni időkben, 1697–1699 között egy fosztogató csapat felgyújtotta a templomot, az épület teljesen kiégett, a la­­kosság pedig a Tisza túlpartjára, Böldre menekült. Visszaköltözésük után, 1701-ben a templomot is helyreállították.

Mint Nagy Géza Balázs könyvéből kiderül, a XVIII. század elején a katolikus egyházi közigazgatás is fokozatosan helyreállt, és bár Szentesen szinte csak reformátusok laktak, a templomról – egykori katolikus jellegét említve – többször is írtak. 1745-ben a templom életének mozgalmas időszaka következett: a reformátusok bővíteni akarták, a katolikusok pedig visszakapni.

A műemlék jellegű Szent Anna-templom az idők során többször esett át kisebb-nagyobb felújításon, amelynek újra eljött az ideje
Fotó: Majzik Attila/Délmagyar.hu

Mária Terézia döntött

Hosszas huzavona után az ügy egészen a királynőig jutott. Mária Terézia végül úgy döntött, hogy a templomot kapják vissza a katolikusok, a reformátusoknak pedig épüljön megfelelő méretű, téglaalapozású vályogtemplom. Az utolsó református istentiszteletet 1747. július 26-án tartották, három napra rá pedig Szent Anna tiszteletére szentelték fel a templomot.

A következő években megnőtt a katolikusok száma a városban: Szentes földesura, báró Harruckern Ferenc először német kéz­­művesekkel, majd a Mátraaljá­ról érkezett matyó földművesekkel szaporította a város katolikus lakosainak számát. A hívek száma annyira megnőtt, hogy a templom bővítésre szorult, így az épületnél szélesebb, közel nyolc méter hosszú toldás épült a hajó keleti végéhez, így a kórust is áthelyezték.

Kő kövön nem maradt

A templom állapota azonban egy­re romlott, az 1834-es földrengés is megviselte: a szentély és a sekres­tye falai a boltozattal együtt tönkrementek. A hajó mennyezetét a szú annyira meggyengítette, hogy leszakadását vasalatokkal és gerendákkal igyekeztek elhárítani. Legkésőbb a földrengéskor a torony mindkét oldalán két-két méternyi távolságban függőlegesen végigrepedt a fal. Feltehetőleg ekkor rogyott meg a kórus is, amit ezért aládúcoltak, írja Nagy Géza Balázs gyűjtésében.

Az épületet 1842. január 9-én lezárták, ekkor állapota már életveszélyes volt.

A régi templom bon­­tását Busch Miklós építőmester irányításával 1844. április 25-én kezdték meg. A középkori templom hajóját – az egyetlen épületet, amely az Árpád-házi királyoktól a török időkön át az örökváltságig kísérte Szentes mindennapjait, s amely legalább öt-hatszáz évig állt fenn – egy hónap alatt elbontották bővítményeivel együtt. Az ősi templomot Leeb Mátyás plébános szavai szerint „úgy elbontották, hogy kő kövön nem maradt”.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva olvasható el.