Huszonöt éve az Úrnak szentelte életét: ezüstmisét tartott az etesi plébános

1996 nyarán szentelték pappá Balogh Attilát, aki a napokban ezüstmisét mutatott be az etesi Szent József-templomban.

null

A plébános jelenleg a Kőbányai Szent László Plébánia és Templomban teljesít lelkipásztori szolgálatot, onnan érkezett a településre, de nem egyedül, hanem több gyermek és szülő kíséretében, akik éppen családos táborban vettek részt - olvasható a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu cikkében.

– Nem jártunk még itt, viszont van egy komoly kötődésünk ehhez a községhez. Az etesi származású Sirkó Simon atya, aki már odaátról figyel bennünket és közbenjár értünk, hosszú évekig volt plébános Kőbányán, nekem jó néhány esztendőig az esperesem is. Ez valamilyen szinten összekapcsolja a két települést. Rá is emlékezek, hálát adok a papi szolgálatáért, hivatásáért – kezdte gondolatit a jubileumát ünneplő plébános. Ezután leginkább a családosokhoz szólt prédikációjában.

– Ha egy mikrofont körbeadnék a házasoknak, hogy beszéljenek azokról a viharokról, amik az eddigi közös életük során már megtörténtek velük, valószínű, hogy minden házaspár rengeteget tudna mesélni. De azt hiszem, ez mindannyiunk életében így van, mi, papok is tudnánk ezekről szólni. A Jóisten soha nem ígérte azt nekünk, hogyha többet imádkozunk, gyakrabban járunk szentmisére, rendszeresen gyónunk, akkor majd az életünkben nem lesznek viharok – emelte ki a plébános.

Hozzátette: hatalmas kísértés ez a keresztény életünkben, hogy azt gondoljuk, ha valami jót cselekszünk, akkor majd ezáltal az Isten velünk szemben is jót fog tenni. Az is gyakran előfordul, hogyha az életünkben, a családunkban, a házasságunkban viharok vannak, azt gondoljuk, valamit nagyon elrontottunk.

Az ezüstmisés atya, Balogh Attila (balra) hálát adott papi szolgálatáért és hivatásáért felszentelése évfordulóján. Fotó: G. K. / NMH

– Valószínűleg mindannyian tudunk arról is beszélni, hogy hányszor és hányszor vannak a lelkünknek sivatagos időszakai, amikor próbálunk imádkozni, az Istenhez fohászkodni, de mintha nem történne semmi. A házaspárok a hétköznapi életben hősiesen nevelik gyermekeiket, azonban nem mindig látszik ennek az eredménye. Néha ugyanis azt érzik, hogy a kisördög belebújt a csemetéjükbe. Akkor teszik fel a kérdést, hogy valamit elronthattak? Nem hiszem, hogy emiatt lenne, de azt tudnunk kell, hogy nem vagyunk tökéletesek, az imaéletünkben, az Istennel való kapcsolatunkban, a házasságunkban, a papságunkban, igenis nagyon sokszor bizonyos dolgokat elrontunk – mutatott rá a plébános.

Kifejtette továbbá: amikor a házastársak nevelik gyermekeiket, akkor a jelenben élnek, de nem a jelennek.

– Talán az egyik legveszélyesebb mondat, ami egy híres filmben is benne van, és előszeretettel használják, az élj a mának kifejezés. Veszélyes, de lehet jól érteni, azonban ez nem éppen egy keresztény szemlélet. Azt mondanám inkább, hogy élj a mában, de tekints előre, akkor ebben már lehet prófétai küldetés. Csak akkor van jövőnk, ha az egész életünket rábízzuk Istenre. Ő ugyanis fel akar emelni bennünket, nem a mának kell élnünk, hanem a jövőnek, mint, ahogy a szülők a gyermekeiket is a jövőnek nevelik, és közben várják az örök üdvösség örömét – zárta gondolatait Balogh Attila.

Jézus minden viharban, minden körülmények között hűséges hozzánk

A plébános pappá szentelésének huszonötödik évfordulója alkalmából emléklapot is adott a jelenlévőknek, majd elmondta, hogy az elmúlt két és fél évtized elsősorban nem is róla szól, hanem Isten végtelen kegyelméről, irgalmáról.
– Akit pappá szentelnek, az a mai napig kap egy feszületet, természetesen az én esetemben is így történt. Milyen érdekes, hogy amikor a párok házasságot kötnek, őket is megajándékozzák egy kereszttel. Időnként valószínűleg a családosok is el tudják mondani, és én is, hogy ez elkallódik, betesszük egy dobozba, például a költözéskor, de végül valahogy mindig előkerül. Én még csak kétszer költöztem azóta, amióta pap vagyok, de általában mindig ott volt és ott is lesz a közelemben az a feszület, amit a szentelésemkor kaptam. Ez elsősorban Jézus Krisztus hűségéről szól számomra, és ezt kell, hogy jelentse a házastársak számára is. Tisztában kell azzal lennünk, hogy a Megváltó mindig, minden viharban, minden körülmények között hűséges hozzánk – emelte ki a jubileumát ünneplő plébános.

(A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.