A borospincék veszélyére figyelmeztet a megyei katasztrófavédelem

Hamarosan elkezdődik az országban a szüret, szep­tember közepére már mindenhol szedik a szőlőt. Ám ez az időszak veszélyeket is rejt, a pincékben megnőhet a mustgáz koncentrációja, ami pillanatok alatt tragédiához vezethet – írja a Heves megyei hírportál, a heol.hu.

null
Fotó: HEOL.HU – MEDIAWORKS/Archiv

Évről évre követel emberéletet a mustgáz

– A must erjedése során szén-dioxid, mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszély. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, ám mivel nehezebb a levegőnél, a szellőzés nélküli pincéből kiszorítja azt. Aki ilyen pincébe megy le, az rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül 

– fogalmazott a helyi hírportál, a HEOL érdeklődésére Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

A mustgázmérgezés tünetei a szédülés és a fáradtságérzés. Ezt az eszméletvesztés, végül fulladásos halál követheti.

 Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint Magyarországon évente csaknem ötvenszer riasztják a tűzoltókat mustgázzal összefüggő esetekhez, amelyek egy részében már nem lehet segíteni az áldozaton.

Heves megyében azonban az utóbbi években nem történt emiatt baleset, tragédia. Nagy Csaba kifejtette, egyebek között a lakosság széles körű tájékoztatásának köszönhetően megyénkben nem történt olyan mustgázzal kapcsolatos káresemény, ahová tűzoltók segítségét kérték. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság minden esztendőben, a szüreti időszakot megelőzően mustgázos mentési gyakorlatokkal hívta fel a figyelmet a szén-dioxid veszélyére.

– Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel – magyarázta Nagy Csaba. – Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, azt ellenőrizve, hogy van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem egy meghosszabbított eszközzel tartsuk magunk előtt a talajszinthez közel, és úgy menjünk le. Ha elalszik, azonnal hagyjuk el a helyiséget, mivel életveszélyes oda bemenni.

Kiemelte,

téves az a közhiedelem, hogy a szűrő típusú gázálarcok kellő védettséget nyújtanak, mivel azok csak a jelenlévő levegőből képesek a meghatározott káros anyagot megszűrni. A szén-dioxiddal telített pincébe kizárólag sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, 

ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.