Fotó: Tóth Marcell gyűjteményéből
– Bő 150 évvel a tiszai nagy árvíz előtt, még Mária Terézia idején alapították a tiroli országos és tábori ezredet, amely 1769-ben a 46-os számozást vette fel – idézte fel a Délmagyar a nagyhaboru.blog írását Gál József.
A Mars tér a központ
A tartalékos százados azt is elmondta, hogy nem sokkal később az ezredet feloszlatták, és helyette alakították meg az I. erdélyi határvidéki gyalogezredet, amelyet 1851-ben formáltak át a 46-os hadrendi számú gyalogezreddé. Az egység 1853-ban költözött Szegedre, a Mars térre.
– A klasszicista stílusban épített laktanya szolgált a teljes 46-os elszállásolására. Mai modern kifejezéssel élve a logisztika, az egészségügyi és a személyi ügyi problémák intézése is itt történt, és a toborzó munkát is itt végezték a katonák
– tette hozzá a százados.
Az idő múlásával, illetve a katonák kivonásával bérházzá alakították az épületet, ami a mai napig ezt a szerepét tölti be. Egyébként a mai napig felfedezhetőek az egykoron katonai intézmény sajátosságai.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum
Jóban voltak mindenkivel
– Tovább lépdelve a „házi ezred” történetében megállapíthatjuk, hogy a környék lakossága szoros kapcsolatot alakított ki a katonákkal, a régi korok hősei katonai szolgálatukat is a 46-osoknál töltötték. A legénység egyenruhájának zöld hajtókája miatt más ezredbeli katonák a „papagájok” vagy „levelibékák” ragadványnevet adták szegedi kollégáiknak
– idézte fel Gál József.
1887-től a későbbi miniszterelnök, báró Fejérváry Géza volt az ezred „tulajdonosa”. Az ő emlékét őrzi az egység díszindulója, a katonai rendezvényeken mai napig játszott Fejérváry-induló.
Novella is született
Szeged „katonáinak” története a magyar kultúrában is megőrződött, hiszen Tömörkény István író is náluk töltötte katonai szolgálatát. Az átélt élményeket pedig novelláiban örökítette meg.
Az egység katonái ugyan részt vettek 1878-ban Bosznia megszállásában, és egy részük a terület biztosítására ott is maradt, de elmondható, hogy az első világháború kitöréséig számukra is a „boldog békeidők” jelentették a mindennapokat. Ekkor még nem sejthették ezek a zöld hajtókás, történelmi egység katonái, hogy 1914-től milyen komoly megpróbáltatások várnak rájuk. Az ezred történetének elmesélését a Délmagyar következő cikkében folytatja Gál József.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: YouTube
