Több mint 2500 családot, közel 10 ezer embert hurcoltak el 1950 és 1953 között a hortobágyi zárt kényszermunkatáborokba. Az egyik ilyen tábor Ebesnél volt, ide 1951 novemberétől deportálták az akkori rendszer ellenségeinek bélyegzetteket. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) Magyar Gulág című kiállítását november 3-án nyitották meg a község művelődési házában – olvasható a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu cikkében.
Az itt élők jól tudják, hogy jövőre lesz hetvenéves a településünk, azonban az már kevésbé ismert tény, hogy az 1950-53 között a Hortobágy és a Nagykunság területén létrehozott 12 zárt kényszermunkatábor egyike Ebesen volt. Éppen hetven éve annak, hogy 1951 novemberében hurcolták ide az első családokat
– mondta köszöntőjében Eignerné Bartusz Andrea, az Ebes Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: ítélet nélkül, ártatlanul vitték az embereket az Árkus, Borsós, Borzas-Mihályfalva, Ebes, Elep, Erzsébet-tanya, Kócspuszta, Kónya, Kormópuszta, Lászlómajor, Lenintanya és Tedej táboraiba.
– Hetven éve annak, hogy Ebesen kijelölték a kényszermunka zárt tábor helyét, és Szegedről és különböző tanyákról hurcolták ide az első családokat. Férfiakat, nőket és gyerekeket is. Egészen pici gyerekeket – idézte fel megnyitójában Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történésze. Hozzátette, a legújabb kutatások szerint elmondható, hogy voltak külön gyerekek számára elkülönített táborok. Itt hétfőtől szombatig tartózkodtak, és csak vasárnap engedték egy napra vissza szüleikhez őket.
Ez számukra nem volt opciós lehetőség. Előfordult sajnos, hogy napi 10-12 órákat kellett dolgozniuk, és megesett, hogy ehhez kilométereket kellett gyalogolniuk a munkaterület és a tábor között
– emelte ki a történész.
Beszédében igyekezett egy-egy példával is illusztrálni, milyen is volt az akkori rendszer. Mint mondta, középiskolásokat ítélhettek el hosszú évnyi börtönbüntetésre csak azért, mert nem tetszett nekik, hogy oroszul kell tanulniuk.
– Ma el sem lehet képzelni, milyen volt az az időszak. A tankönyvekben nincs benne, csak említve van. De az, hogy ezek miért történtek és hogyan történtek, nem igazán van kifejtve a fiatalok számára – tette hozzá.
A szakember beszédében kifejtette, a korszak kutatása nem könnyű feladat. A fennmaradt hivatalos iratok egy részét megsemmisítették, ami megmaradt, azok igazságtartalma erősen kérdéses. Csupán az emberi emlékezet az, amely hiteles forrásként tud szolgálni a kutatók számára.
Ha érdekli, hogyan folytatódott az esemény, IDE kattintva elolvashatja a teljes cikket.
