A Walk My World sokkal több, mint egy színházi előadás, film, kiállítás vagy show. Egy művészien és tudatosan megkomponált produkció, amely már akkor elkezdődik, amikor még be sem léptünk a mitikus univerzumba. A vörös fényben úszó bár, a falakat borító grafikák, az arcunkat takaró fekete maszk és a különös szabályok mind jelzik: eddigi legvadabb, legőrültebb álmainkban sem tapasztaltunk hasonlót. Mintha egy különös filmbe vagy videójátékba lépnénk be, amelynek nem csupán szemlélői, hanem részesei is vagyunk.
A Walk My World kizökkent a hétköznapi valóságból
A sötét, nyomasztó térben egyszer csak katonák jelennek meg, mellettünk egy nő vonszolja magát. Eleinte a frászt hozzák ránk a szereplők, mert nem tudhatjuk, a következő pillanatban honnan lép elő valaki. Ám a döntés és a felelősség a miénk, hogy kit követünk Aeneas és Dido tragikus szerelmének útvesztőjében, ami még annak is kihívás, aki ismeri Vergilius eposzát.
Egy pillanat múlva már három artista repül a levegőben egy hatalmas robot előtt, majd hirtelen elnémul minden. A következő helyszínen egy szűk folyosón járunk, ahol egy csatornaszerű csőben egy artista pár küzd egymásért. Ahogy egyre mélyebbre érünk ebben a mitikus világban, feltárul előttünk elképesztő részletgazdagsága. A legemlékezetesebb terek egyike a vörös bár, ahol a plafonról hinta lóg, a háttérben trón magasodik – a bárpultnál foglalunk helyet. A pult mögött az egyik karakter mérget kever, amit megitat a gonosszal. A következő pillanatban együtt emelkednek a levegőbe és egy drámai mutatvány veszi kezdetét. Nincs azonban idő a látottakon merengni, mert a mérget kikeverő alak hirtelen kézen fog, hogy kövessük.
E momentum kissé zavarba ejtő, hiszen a koncepció sérül, s ez egyfajta anomáliát eredményez a nézőben: mégsem a mi kezünkben van a döntés? A meglepettségből felocsúdva megyünk tovább.
Egy szőke lány elsuhan mellettünk, majd egymásba gabalyodva táncolnak.
Az emeleten egy hatalmas, kör alakú medencében az artista lány a haján függ, fentebb egy emelvényen három pár kortárs tánca bontakozik ki – ritkán láthatunk ilyesmit ennyire közelről. Mire leérünk az emeletről, egy kötéltáncos lép a színre. Könnyedén jár-kel a levegőben kifeszített kötélen, mintha csak a földön sétálna, és még a spárga is megy neki.
