Boldog Gizella volt a középpontban a Veszprémi Érseki Főiskolán

Gizella: Hit – Kultúra – Országimázs címmel nyílt kiállítás, majd hangversenyre és kerekasztal-beszélgetésre is sor került szerda délután a Veszprémi Érseki Főiskolán.

null

A rendezvény a Királyné kárpitja; a Magyar Kárpitművészek Egyesülete kárpitterv tárlatának megnyitójával kezdődött, amelyen köszöntőt mondott Udvardy György, veszprémi érsek.

Elmondta:

életünket feszültségben éljük le, mégpedig az idő feszítésében. A múlt, jelen, jövő feszültségében, amiben megpróbálunk helytállni és értéket teremteni.

Hangsúlyozta: három terület azonban mindezt nem feszültségként éli meg, hanem egységben láttatja. Ez a hit élménye, a tudomány öröme a felfedezésben és a művészet, ami azt a pillanatot akarja megragadni, ami az emberre hat, formál és alakít. Az érsek szerint a művészet az, ami összekapcsolja az ember múltját és jövőjét, ám a jelent a pillanatban is megállítja. Ez teszi a teológia is, hiszen a hitben tudjuk Istennek a teremtő pillanatát megélni. Szükség van őseink ismeretére, hitük megtapasztalására, erejére, mint ahogy a tudomány formáló erejére is. Kiemelte, a kiállításban a három együtt van jelen.

Fotós: Nagy Lajos/Napló

Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora a megnyitón arról beszélt, hogy azért intézményük ad helyet az eseménynek, mert nevelésfilozófiai alapvetéssé szeretné állítani Boldog Gizella lelkiségét és nevelési elveit. A főiskola számára a vendégszeretetéről és jótékonyságáról ismert Gizella királyné nem csak hittérítő, hanem a hazai kézművesség kultúrájának meghonosítója is.

Major Gyöngyi, a Kortárs Női Reflexiók Fórumának elnöke azzal kezdte, hogy csakis hagyományainkból, történelmi DNS-ből építkezve kerülhetjük el a gyökértelenséget. Szerinte figyelemreméltó az akkori élethelyzet összevethetősége a mostani válságokkal terelt időkben.

A Magyar Kárpitművészek Egyesületével közös munkájuk eredménye a kiállítás. Reményeik szerint egyre több tervezővel dolgozhatnak majd együtt tervük megvalósításán, aminek kulcspillanata a Regina-Gizella Kutatócsoport megalakulása.

Erdélyi László zongoraművész, Liszt Ferenc: Weinen, Klagen, Sorgen, Sagen című művét adta elő
Fotós: Nagy Lajos/Napló

A továbbiakban Erdélyi László zongoraművész, Liszt Ferenc: Weinen, Klagen, Sorgen, Sagen című művét adta elő, amit Veszprém: Államiságunk alapjai és Boldog Gizella elnevezésű  kerekasztal-beszélgetés követett - olvasható a Veszprém megyei hírportál, a VEOL cikkében.

Borítókép forrása: Nagy Lajos/Napló

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.