A szóvivő szerint ezt értette és átérezte a Kossuth téren és szerte az utcákban jelen levő tömeg és mindazok, akik különböző kommunikációs csatornákon keresztül követték az eseményt.
Magyar Péter háborúpárti gyűlésével összehasonlítva megjegyezte, hogy mintha két világot látnánk. – Az egyik oldalon egy csodaszép őszi időjárásban, méltóságteljesen vonuló, az ellenzéki médiumok képviselőivel is toleráns szabadságszerető béketábor. A másik oldalon esőben feszengő, a kudarcos országjárásában megfáradt, a híveit a jobboldali újságírókra uszító slimfit pártvezért hallgató emberek frusztrált közössége – tette hozzá.
Fontos azonban, hogy őket is meg lehet szólítani
– ahogy a kormányfő fogalmazott.
– A következő hónapokban a megtévesztett magyarokkal is kell beszélni. Nem a vezetőkkel, nekik megvannak a gazdáik. De van sok magyar, aki azt gondolja, jó ügy mellett áll ki, amikor az ideküldött bábkormányjelölteket támogatja – jelentette ki a miniszterelnök, aki megerősítette, hogy nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.
Ma erős, szuverén nemzet vagyunk, és ennek egyik fontos feltétele, hogy hátat kell fordítani a hibás brüsszeli politikának
– vélekedett ifj. Lomnici.
Borítókép: Békemenet (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály)





















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!