Mi lett velük a szabadságharc leverése után? Erről beszélt Fekete Kálmán, akinek a nagybátyja, Kubicza János volt a fegyveres vezetője a pécsi ellenálló csoportnak. Az 1956 után történtekről az adatok pontosításában besegített Kubicza János leánya, Edit is – írja a Baranya megyei hírportál, a bama.hu.
Fekete Kálmán felidézte, hogy a vágotpusztai bázisukon Kubicza Jánosnak – fedőnevén „Béla” –, néhai nagybátyjának 66 évvel ezelőtt, november 16-án döntenie kellett élet vagy halál között. Kálmán aki akkor gyerekként figyelte az eseményeket, később pedig nagybátyja személyesen is elvitte a Mecseki Láthatatlanokkal kapcsolatos helyszínekre.
Valahányszor 1956-ról megemlékezünk, azt pontosan látnia kell mindenkinek, hogy a budapesti és vidéki felkelők valóban hősök voltak.
Elegük volt a Rákosi vezette terrorhullámból – ekkorra 17 ezer embert kivégeztek és legalább 900 ezer embert bebörtönöztek –, és abból is, hogy a második világháború után a Szovjetunió hadizsákmánynak tekintette Magyarországot. 66 évvel ezelőtt fent a Mecseken november 16-ig élt az ellenállás (november 5-én kezdődött, vagyis 12 napon át működött), és az volt a céljuk, hogy kisebb akciókkal megzavarják, akadályozzák a szovjet csapatmozgásokat.
Katonai vezetőjük, Kubicza János utasítására kerülték a frontális támadást, mert az öngyilkosság lett volna.
A harcedzett reguláris szovjet hadsereg tankjai és a katonai túlerő ellen a harcra képzetlen, tapasztalatlan szabadságharcosoknak a célja csak a zavarkeltés lehetett és kitartani addig, amíg a nyugati felmentő seregek megérkeznek. A Mecseki Láthatatlanokon kívül egyébként Véménd közelében, Üveghuta területén is működött egy 50-60 fős szabadságharcos csoport, de nem tudtak egymásról.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Kubicza János (Fotó: Családi archívum)
