Történelmi kalauz a Vértesben elesett huszárok sírjaihoz

Szebenyi István Sírjaink hol domborulnak címmel megjelent harmadik kötete.

null

A kötet leginkább talán történelmi kalauznak tekinthető a Vértesben elesett huszárok sírjaihoz, a napokban jelent meg. A könyvet csütörtök délután Kőhányáson mutatták be – írja a Fejér megyei hírportál, a feol.hu. 

A huszárhadosztály elesettjeinek sírjai viszonylag kis számban találhatók meg a térség falvainak temetőiben, illetve a Vértest övező erdőkben. A Gánton, Kápolnapusztán, Kőhányáson, Majkon, Vérteskozmán, Csákányos-pusztán, Körtvélyesen, Kapberek-pusztán, Csákváron található sírok árulkodnak csupán arról, hogy a huszárság itt fejezte be a haza védelmében utolsó hősies harcait

 – hangzott el a bemutatón. 

A könyvet Ruszin-Szendi Romolusz, altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka méltatta és Ádám Barnabás, ezredes, a Honvéd Huszár Díszegység parancsnoka mutatta be a hallgatóságnak a kőhányási Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központban. Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke, aki évtizedek óta foglalkozik hadisírgondozással, immár harmadik kötetében foglalkozik az 1. huszárhadosztály Vértes-beli harcaival, ám míg a korábbi két mű – Az utolsó töltényig, illetve Vértes a huszárok Doberdója – inkább a történelmi eseményekre koncentrált, addig a most megjelent kötet, ahogy a szerző fogalmazott, történelmi kalauznak tekinthető.

A Sírjaink hol domborulnak című műben sorra veszi azokat a településeket, ahol harcok folytak 1945 tavaszán és amelyek sok magyar huszár végső nyughelyévé is váltak egyben.

A kötet többek között név és rang szerint fel is sorolja az egyes helyeken elesett katonákat. A könyvet Radisics Milán természetfotós gyönyörű, albumba illő, a Vértesi harcok helyszínein készült képei illusztrálják, mégpedig gazdagon. A helyszínek mellett az olvasó megismerheti néhány, a huszárhadosztályban harcoló katona egyéni történetét is. 

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Sírjaink hol domborulnak, könyvbemutató (Fotó: Feol/Fehér Gábor)
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.