Schirilla György már nem vágyik a hideg vízbe

Schirilla György, a „nemzet rozmárja” nem hiányozhat a tapolcai szilveszteri csobbanásokról.

null

Ő az, aki megteremti a hangulatot, bátorítja a téli hideg ellenére a 17 fokos vízbe merészkedőket és népszerűsíti az egészséges életmódot, a testedzést. Ám Schirilla György ma már leginkább az irodalom bűvkörében él.

Schirilla György az utóbbi években eltávolodott a hideg víztől, inkább verseket, mondókákat, ifjúsági regényt ír. Terveiről a VEOL.hu számolt be.

Schirilla György: A hideg Duna már nem vonz

A tapolcai tóparti hotelbe a fürdést megelőző napon érkezett párjával Schirilla György. A reggelinél már többen felismerték, ő pedig a tőle megszokott közvetlenséggel osztogatott autogramot.

– Immár 14 éve, a kezdetektől itt vagyok, több alkalommal elkísért a családom, a gyermekeim. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az év egy napján bárki fürödhet ebben a gyönyörű tóban. A víz hőmérséklete ugyan számomra itt nem okoz kihívást, de én sem fiatalodom, és a nyílt vízi, téli fürdések jelentős részéről már lemondtam. Például Fonyódra még megyek, de Balatonalmádiba évek óta nem. Ettől a tapolcai víztől nem idegenkedem, de a jéghidegtől már egyre jobban, ez életkori sajátosság. Néhány éve még lazán úsztam a hideg folyóban télen, de ma már nem így van. Sőt, 2024. február 26-án úsztam utoljára a váci Dunában, akkor 3500 néző előtt. Az volt a visszavonulásom, annak tervéről pedig a Veszprém vármegyei Napló írt először, aztán több média átvette és keresett emiatt. Ideje visszavonulni, mert a hat fokos Dunában veszélyes volt a tempózás a nagy hullámok miatt. Több mint fél órán át vízben voltam, dobáltak a hullámok, nehezen tudtam kiúszni a partra. Kemény menet volt. Talán még egy utolsó nyílt vízi téli úszásom mégis lesz, hogy Budapesttől elbúcsúzzak így. De annak másfél milliós költsége van, emiatt nem tudom szponzorok nélkül megvalósítani. Ugyanis különféle engedélyek kellenek, például hajózási tilalom arra az időre, valamint kell egy hajó, ami megfelel az uniós elvárásoknak a felszereltségét illetően. Budapesten északon és délen is ki kell tenni egy-egy bóját, ami a teljes hajózási zárlatot jelzi, de ahhoz is engedély kell. Elengedhetetlen egy orvos jelenléte és egy kis motorcsónak, valamint a parton biztosítani kell egy mentőautót. Na meg területfoglalási engedélyre is szükség van ilyenkor. Szóval nagyon bonyolult és drága dolog. Persze az első Duna-átúszás egyszerűbb volt, de az több mint 30 évvel ezelőtt történt. Akkor például nem kellett bója és ennyi engedély sem. Utoljára 2021-ben úsztam a fővárosban a téli Dunában, akkor a fővárosi önkormányzat támogatásával – emlékezett vissza Schirilla.

Sok szép emlék köti a tapolcai szilveszteri fürdőzésekhez

Visszatérve a tapolcai szilveszteri fürdőzés témájára: nem felejti azt sem, hogy volt alkalom, amikor neves sportolókkal fürdött együtt. – Mennyi nagy híresség fürdött velem! Például Szívós István, Kammerer Zoltán, Erdei Zsolt, szép élmények ezek, örülök, hogy én még most, ennyi év után is itt lehetek, hogy hívnak, szeretnek. Nagyon kedvelem Tapolcát, remélem, egyszer a könyveimet is bemutathatom itt. A Túró és Matilda című ifjúsági regényemet egyre többen ismerik, jó kritikákat kapok róla. Legutóbb régi iskolámban tartottam előadást, és a Csepel-szigeten, egy iskolai könyvtárban is bemutattam a regényt. Sok magánszemély rendelt már tőlem. Örömmel látom a buszon, villamoson, metrón, hogy olvasnak a fiatalok, és a gyerekek kezében sokszor mesekönyv van. Most egy kisgyerekeknek szóló kötetet írtam, egy mondókáskönyvet. De már dolgozom a harmadik könyvemen, amely önéletrajzi regény lesz. Az ürömi sírkápolna titka a címe, mert fiatal koromban feltörtem egy sírt. Sokan nem tudják, de 1979-80-ban börtönbe kerültem, többek között ezért, de más bűnöm is volt. Például a Tímár utcai rendőrkapitányság elől elloptam egy MZ motort. Ez nagy vakmerőség volt – mondta most már nevetve, de akkoriban nem volt ilyen jó kedve miatta.

Fiatalon rossz társaságba keveredett

Hozzátette: 17 éves volt, rossz társaságba keveredett. Első fokon három és fél évre ítélték, abból elég sokat leült, a baracskai fogházból szabadult. Addigra a börtön stúdiósa lett és a jó magaviselete miatt átminősítették.

– Borzalmas időszak volt. Együtt ültem a taxisgyilkossal és találkoztam Soós Lajos sorozatgyilkossal. Szóval megírom az életem történetét, amiért sok rokon megsértődik majd, de nem baj. Mindig egy Erika táskaírógéppel kezdem a munkát, leírom a könyv szerkezetét, aztán számítógépen kidolgozom. Közben verseket is írok, több megjelent már a helyi kerületi lapban, a legutóbbi Angyali kérdések címmel. De a kenyeremet nem ezzel keresem. Korábban parkolóőr voltam, de egy éve parkgondnokként dolgozom ugyanott. Ezzel népszerűbb vagyok, mondanom sem kell. Szeretem a munkámat, a Hunyadi téren vigyázok a rendre, a fegyelemre, az értékekre, a tisztaságra. Közben az egészségemre is figyelnem kell. Elkoptak a nyaki csigolyáim, ezért nyaktornát végzek naponta a karbantartásuk miatt. Válltorna is szükséges, mert a váll tartja a nyakat. Kicsit már fogytam, mert három hete délután négy-öt óra után már nem eszem semmit. Ezt nehéz volt megszokni. Ahogy azt is, hogy ne igyak kávét. Egy évvel ezelőtt itt ittam utoljára, pedig azelőtt napi öt-hatot is elfogyasztottam. Amikor abbahagytam, napokig fájt a fejem, elvonási tüneteim voltak. De üzenem mindenkinek, hogy a rossz szenvedélyeket abba kell hagyni. A reggeli futást nem tudtam bevezetni, de a nyaki gerincemnek talán nem is lenne jó. Viszont ami rossz a szervezetünkben, azt mozgatni kell, hogy bejáródjon. Éveken át felhúzott vállal, rossz testtartással jártam, most leengedem a vállam, sokkal jobb így. Mindemellett a rossz gondolatokat száműzöm. Vigyáznunk kell magunkra – hangsúlyozta "a nemzet rozmárja", aki négy gyermek édesapja és négy unoka nagyapja.

"Legyetek boldogok!"

Szoros kapcsolatot ápol a családtagokkal, a válását követően sem hanyagolta el a gyerekeket, nagyon fontosnak tartja, hogy odafigyeljen rájuk. – Ami a futást illeti, az még könnyített formában megy, nyolc kilométert futottam legutóbb Budapesten és Salgótarjánban, ahol már nagyon vártak. Szóval karban tartom a testem és a lelkem, tornáztatom az elmémet, mert szeretnék még sokáig itt fürödni a tapolcaiakkal, akiknek azt üzenem, hogy legyenek boldogok!

Borítókép: Schirilla György (Fotó: Nagy Lajos/Veol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.