A család a gyermek mentális légtere – Keresztes Ilona interjú

Az interjú 2018. augusztusában készült a Figyelő gazdasági hetilap Cappuccino rovatába.

A Vendég a háznál című műsor 26 éves és már a címével is kifejezi azt a szeretetet és tiszteletet, amit a gyermek iránt érez egy édesanya. Mi a műsor alapvető vezérelve?

Arra törekszünk, hogy érdekes, szórakoztató, elgondolkodtató, gyönyörködtető műsort készítsünk, és ezzel segítsük a családokat a gyermeknevelésben, a család egészséges működtetésében. A gyermek nem a tulajdonunk, nem a reményeink folytatása, beteljesítője. Önálló ember, akinek saját útja van. Szülőként az a feladatunk, hogy segítsük őt a kibontakozásban. Arra kell törekednünk, hogy megismerjük őt és válaszoljunk a jelzéseire.

Persze nevelnünk is kell, ez nem kérdés. Elsősorban azzal, ahogy vele élünk: beszélgetünk, sírunk, nevetünk, aggódunk, szenvedünk, vagy épp másoknak segítünk. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a család a gyermek mentális légtere.

A gyermeknek szerető apára és anyára van szüksége. Ez olyan lételeme, mint a vitamin vagy a jó iskola, a napfényes gyerekszoba, a kiváló felépítésű cipő. Olyan számára, mint az oxigén. Nem nélkülözheti. Az oxigén hiányát túl lehet élni, de maradandó sérülés maradhat utána. Így van ez a család sérüléseivel is. Nagyon komoly terhet jelent a gyereknek.

Négy fiút nevelt fel, egyikük Mohay Bence, ismert sportriporter. Hogyan lehet jó értékrendet a gyermekünkbe plántálni?

Azt hiszem, nem a plántálni a legjobb szó. A gyerekek kicsi korban átveszik, amit a szüleik meggyőződéssel élnek és mondanak, de felnövekedve a saját hitüket és világlátásukat kell megtalálniuk. A fiaink mindannyian felnőttek. Jó társaság a négy fiú: jó testvérek, becsületes, értelmes, komoly emberek lettek. Szeretik egymást és minket. Követik a hivatásukat, komolyan dolgoznak, tanulnak. Épül az életük. A kérdés persze érthető, műsorkészítés közben is tapasztalom, hogy a szülőket izgatja az értékrend és a hit átadásának kérdése. A családi meggyőződés mellett a külvilág is sokféle módon hat ránk és gyermekeinkre.

A vallást is ide sorolja?

Igen, ugyanakkor sokan a nem vallásos médiumoktól általában elvárják, hogy a vallás ne kerüljön a tematikába. Én ezt másképp látom. A Vendég a háznál című műsorban nem vágjuk ki a vallásos, hitéleti utalásokat. Például, ha valaki azt mondja, hogy imádkozott a gyermeke egészségéért és Istennek köszöni a létét, vagy, hogy a szülei halálakor kezdett hinni az örök életben, akkor ezek benne maradnak egy-egy interjúban, mert az adott témához szorosan kapcsolódnak.

Korábban ezt nem lehetett volna megtenni, vallási témák csak a vallási műsorokban jelenhettek meg, a rendszerváltozás előtt pedig még ott sem. Pedig a transzcendensről való gondolkodás az életünk része, ezért a közszolgálatnak feladata, hogy megfelelő arányban ezzel is foglalkozzon.

Hogyan érdemes ma családról beszélni, amikor annyira óhajtjuk a demográfiai változást?

Fontos a fiatalokkal megértetnünk, hogy a családalapításra is készülni kell, nemcsak a továbbtanulásra, nyelvvizsgára. A házastársunk megtalálása és a gyermekszülés olyan emberi történések, amelyek nem elodázhatóak. Ha ott az igazi, ha a gyermek érkezik, nem lehet későbbre halasztani. Persze a családi élet alakulását nem lehet olyan mértékben megtervezni, mint a felsőfokú tanulmányokat vagy a karrier pályát, amelyek kedvéért ugyanakkor, ha kell, gyakran halasztunk esküvőt, gyermekvállalást. Ezt a készenlétet a családi életünkben is szükséges vállalni, ami lemondással és áldozatvállalással is járhat, de megéri. Szerintem lehet albérletbe is gyermeket vállalni, azután pedig lépésről lépésre felépülhet a család egzisztenciája. Ami fontos, hogy stabil házasságban a legjobb megérkeznie a gyermekeknek. A szülők szeretete, erős szövetsége ad biztonságot a kicsiknek.

Arra kell biztatnunk a fiatalokat, hogy vegyék komolyan a szerelmet. Értsék meg, hogy az sokkal több puszta rózsaszín ködnél, testi vonzalomnál.

Ne fecséreljék el a teljes önátadás ünnepét átmeneti találkozásokban. Lehet, hogy ez túl komolyan hangzik, de a testi és lelki szerelem komoly dolog. Ezt tudhatja az is, aki megélheti a jó házasságot, és az is, akit valaha kihasználtak, becsaptak, elhagytak a szerelemben.

A fiatalok általában tartanak a családalapítás felelősségétől, esetleg az anyagi nehézségtől.

Néha még a szüleik is féltik őket. Számtalanszor tapasztalom, hogy egy anya, aki 22 évesen megszülte a gyermekét, megrémül, ha ez a gyermek 25 évesen házasságra adná a fejét. Nem szabad megijesztenünk a fiatalokat. Nem kell félteni őket a családalapítástól. A fiatalok erősek, egészségesek, rugalmasak, okosak és kreatívak. Menni fog nekik. Ráadásul nem értem, hogy miért épp manapság jelent gondot a családalapítás. Pörgessük vissza az időt az elmúlt 100 vagy 200 évre. Találunk olyan időszakot, amikor a szociális háló, a családtámogatások rendszere kiterjedtebb, a békeidő adottabb volt, mint éppen most? Én nem találok ilyet. Mégis most születik a legkevesebb gyerek.

„A gyermeknek szerető apára és anyára van szüksége. Ez olyan lételeme, mint a vitamin vagy a jó iskola, a napfényes gyerekszoba, a kiváló felépítésű cipő”

Fotó: Mediaworks

Huszonhat éve dolgoznak többek közt ezen is a műsorban. Ez idő alatt nagyon megváltoztak a típusproblémák, amelyekkel foglalkoznak, vagy a gyermek érkezése mindig ugyanazokat a kérdéseket hozza magával egy családban?

Korábban sok egészségügyi téma volt a műsor középpontjában, de ma ezeket az interneten pillanatok alatt kikeresik az anyukák.

Ma sokkal inkább a családok működése, a lelki, mentális témák kerültek középpontba.

Egyre több a sajátos nevelési igényű gyerek. Ezek okai is feszítenek minket, és a megoldásokat is folyamatosan megpróbáljuk megmutatni. Az internet, az okos eszközök robbanásszerűen jelentek meg a családok életében. Természetesen előkerülnek oktatási, óvoda választási kérdések, a pályaválasztás, és nagyon sokat foglalkozunk a születéssel. Egyre jobban látjuk, hogy nagyon nem mindegy, hogyan érkezünk a világba.

A születés kapcsán mik a legfontosabb kérdések?

Kardinális kérdés, hogy a gyermeket mikortól tekintjük gyermeknek. Szeretném, ha tudatosítanánk, hogy a gyermekünk fogantatása pillanatától kezdve ugyanaz a gyermek, aki kilenc hónap múlva megszületik.

Ma már a genetika és a perinatális lélektan tudománya is azt bizonyítja, hogy ami odabent történik a babával, az a felnőtt életére is hatással van. Tehát a közös életünk a gyermekünkkel nem a születéskor kezdődik, hanem a fogantatása napjaiban.

Nagyon szeretném, ha egyre többen megértenék, hogy az abortusz nem megoldás, hanem tragikus esemény, amelynek során kioltjuk egy baba életét, ahelyett, hogy megoldást keresnénk a helyzetünkre. Az abortusz nem könnyít az életünkön: mindig hordozzuk a baba emlékét, aki egykor még velünk volt, de elutasítottuk.

Tavasszal Californiában jártam éppen akkor, amikor a Csendes óceán partján élő borjúfókák vemhességüket viselték. Kilométer hosszan lezárták az érintett partszakaszt, hogy a kis fóka borjak fejlődését és a nőstények nyugalmát a turisták kíváncsi tekintete se zavarhassa meg. Mikor fogunk eljutni odáig, hogy az anyák méhében fejlődő kisbabák is mindannyian megkapják ezt a védelmet? Nemcsak azok, akik kívánt és tervezett gyerekek, hanem alanyi jogon mindegyikük? Vajon mikor érünk el a humánus gondolkodásnak arra a fokára, hogy gyermekeink élethez való joga ne a szülők komfortérzetétől függjön, vagy attól, hogy épp melyik földrész melyik államában fogant meg az életük? Tudom, hogy ezek kényes témák, de ezek a valódi kérdések, és mi értelme dolgozni, ha épp a legfontosabb ügyekben nem keressük a megoldást?

A műsorban tehát ennyire komoly témák is sorra kerülnek. Kik alkotják a fő hallgatótábort?

Közel félmillió hallgatónk van. Hallgatják családosok és magányosok is. Vannak, akik azt mondják, hogy amikor szól a műsor, ők is családban érezhetik magukat. Ráadásul a magányosok is valahogyan családba tartoznak. Érdekli őket is, hogy hogyan növekednek és nevelkednek a gyerekek. Persze sok kis- és nagymama hallgat minket. De apukák is betelefonálnak, ha érintve érzik magukat, például autóból, autópályáról. Ma, az internet világában – és ezt a facebook oldalunkon látható kedvelésekből is tudjuk – sokszor előfordul, hogy az adást más időpontban tömbösítve hallgatják meg.

A műsorunk fontos eleme, hogy a gyerekek hangja is hallatszik. Nem azért, mert cuki, hanem azért, mert hiszünk abban, hogy a legkisebbek is látják a világot, van róla gondolatuk, amit el tudnak mondani, és érdemes meghallgatni.

Nagy veszteség, ha nem beszélgetünk a gyerekekkel, mert sok minden kiderülhet róluk, ha elfogadóan figyelünk rájuk, és nagyon fontos kapcsolati tőke a későbbi időkre, amikor nehéz elnyerni a bizalmukat.

A kamaszkorra gondol?

Hat évvel ezelőtt rovatot indítottunk a középiskolások számára. Azt szerettük volna, ha megmutathatjuk, miről és hogyan beszélgetnek a tizenévesek, ha nem ül közéjük műsorvezető, és ők választhatják ki a témát. Izgalmas kísérlet volt, és több lett belőle, mint gondoltam volna. A Válasz-utak nemcsak egy rovat lett, hanem egyben közösség is fontos tapasztalattal és üzenettel: beszélgetni egy körben ülve személyesen egymással nagyon jó és fontos.

A gyerekek sok mindenről gondolkodnak, de egészen más mindezt szavakba önteni, és még inkább más beszélgetésben vagy akár vitában képviselni.

Felelősséget vállalni a szavainkért, elfogadni más véleményét akkor is, ha nem tesszük magunkévá, és kibírni, hogy a másik nem meggyőzhető. Örülni, ha tágul a látókörünk, vagy közös nevezőre jutunk. A hallgatói visszajelzések szerint sokan meglepődnek, hogy a kamaszok ilyen komolyan gondolkodnak. Az a célunk, hogy a szülők és tanárok lássák ezt.

A generációk közti kapcsolat javulni fog, ha nem a félelem mozgatja a szülőket, hogy a gyerek éppen most kanászodik el, hanem megismerhetik egymás gondolatait, érzéseit.

Már vannak tanárok, akik osztályfőnöki óra alapjául veszik a felvételeinket, együtt meghallgatják, és vitatkoznak róla. A fiatalok tízen-tizenketten készítik a műsort, szerkesztő társam Mohácsi Edit. A cím pedig azért Válasz-utak, mert egy kérdésre nem csak egyetlen helyes válasz létezik, hanem különböző utakon közelíthetjük meg azt.

A teljes cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Mediaworks