Egy teljesen átlagosnak induló napon épp takarásban próbálta a Nemzeti Színházban Oscar Wilde Salome című darabját, amikor arra lett figyelmes, hogy valami nem stimmel. A kollégája egy bolgár származású színész volt, tolmács nem volt jelen, így senkinek nem tűnt fel, hogy teljesen értelmetlenül beszél. Martos Hanga nem tulajdonított nagy jelentőséget az esetnek, betudta a kimerültségnek, így az eset után még futni is elment.
Másnap azonban lebénult a próba közben, amikor fel akart állni egy székről, a lába nem engedelmeskedett neki. Ekkor már tudta, hogy komoly baj van, ki is hívták a mentőt, azonban majdnem hazaengedték, amikor minden értéket rendben találtak, a színésznő azonban ragaszkodott hozzá, hogy vigyék be a kórházba, út közben pedig ismét rosszul lett. Csak a műtét után tért magához, ekkor tudta meg, hogy agyvérzést kapott.
Miként a színésznő a Borsnak adott interjújában elmondta, a jobb oldala teljesen lebénult, eleinte nem fogta fel, mi történt, és azt hitte, pár hét, és újra a régi lesz. Nem így történt, a sztrók az élete részévé vált.
Nem aludtam, csak tornáztam. A célom az volt, hogy visszamenjek a színpadra. Hiszen ezért éltem, ezért tanultam, ezért dolgoztam egész életemben, ez volt az álmom. (…) A színház volt mindig is az életem. Úgy éreztem, ezek a küzdelmek nem érnek semmit sem, kezdhetem elölről. Az élet elvette tőlem a mozgás szabadságát, az életet, amiért küzdöttem, mindent. Újra kellett tanulnom járni. Még hogy színészet?
– fejtette ki a vívódásait.
Miként az interjúból kiderül, Martos Hanga még az első tanév utáni nyáron ismerte meg a férjét, aki megmutatta Hangának, hogy van élet a színházon túl is, és megnyitotta neki a világot. A Covid alatt pedig rájött, hogy a színházon túl is van élet, rengeteg szépség, amire érdemes figyelni.
Már nem vagyok ugyanaz, de nem is akarok az lenni. Újra tanulok élni. Tudom, milyen törékeny az élet, és milyen szerencsés vagyok. Most, a sztrók után egy évvel már hazaköltöztem Pécsre, felmondtam a színházban, és építjük a közös házunkat. (…) Teljesen más lettem a sztrókom óta: sokkal türelmesebb vagyok magammal és másokkal is, és rájöttem, hogy igazából nem számít semmi az életben, ami miatt érdemes lenne háttérbe szorítani magam. Nem akarok megfelelni senkinek – engedem, hogy olyan legyek, amilyen valójában vagyok
– fogalmazott a színésznő.
