Tíz hasznos tipp, amit jó tudni az egyetem előtt

Az egyetemi évek nagy változást jelentenek a középiskolai keretek után. Következzen tehát néhány jótanács, ami a hasznodra válhat!

null

Sokan már ekkor elköltöznek otthonról, és hirtelen albiban, vagy koliban találják magukat rengeteg új ember és még több új impulzus között. Komoly segítséget jelenthet, ha valaki már az egyetem elején tanácsot ad, hogy ne mindenre egyedül kelljen menet közben rájönni – írja a UniLife.

1. Járj be az óráidra!

Gyakran hallhatod majd, hogy a „csütörtök az új szombat”, és hamar rájössz arra is, hogy az egyetemi összejöveteleknek sem a hétköznapok, sem a másnapi szemináriumok nem szabnak határt. Egy kései - esetleg hajnali - ágyba kerülés esetén, talán te is könnyebben nyomod ki az ébresztőt, és alszol a reggeli előadás helyett.

Érdemes észben tartanod, hogy mennyi tudást szedhetsz magadra az órákon való részvétellel, nem is beszélve arról, milyen gyakran kerülnek elő vizsgák alkalmával olyan kérdések, amelyeket kiemelve magyaráztak előadáson a professzorok.

A másik, amire nem szabad adnod, az a „gyere bulizni, majd szerzünk jegyzetet” mondat. Sokan azok közül, akik nem cserélik szórakozásra az egyetemi órákra való bejárást, úgy őrzik majd a saját jegyzeteiket, mint Gollam Sauron gyűrűjét, és nem mind fogja könnyű szívvel odaadni azt neked kérésre. Legyen időd tehát előadásra járni, és jegyzetelni!

2. Okosnak lenni NEM ciki!

Talán te is megtapasztaltad középiskolában, hogy ha okos vagy, szorgalmas és aktív az órákon, akkor bizony az osztálytársak cikizhetnek, és olyan jelzőkkel illethetnek, mint a „stréber”, vagy az „okostojás”. Gimiben nem mindig, de egyetemi körökben kimagaslóan okosnak lenni különleges és díjazandó dolog. Légy rá büszke, és vedd magad körül hasonlóan tehetséges fiatalokkal, akik még többet adhatnak hozzád, és ehhez a fejlődésről és tapasztalásról szóló időszakhoz.#geekpower #proudeagerbeaver

Fotó: Pexels

3. Az egészséged az első!

Egyetem alatt felerősödik a közösségi élet és a szórakozás, ami kimerítő lehet. Ezen felül pedig ott a vizsgaidőszak, amit leginkább a stressz, az alváshiány és a koffeintúltolás szavakkal lehetne illetni. A felgyülemlett kiselőadások, beadandók, és rohamosan közeledő vizsgák lavinájában sem szabad megfeledkezned arról, hogy az egészséged az első. Egész évben fontos, de nyomás alatt érdemes még inkább odafigyelned arra, hogy miket eszel, megfelelő mennyiségű folyadékot és vitamint viszel-e be, eleget pihensz-e, illetve megadod-e a testednek és az elmédnek egyaránt fontos testmozgást is. Fontos a célok elérése, de egy vizsga teljesítése sem lehet annyira fontos, hogy kockára tedd az egészségedet.

4. Szerezz szakmai tapasztalatot már suli alatt!

Azon fiatalok, akiket nem államilag támogatott képzésre vesznek fel, és nem adatott meg nekik, hogy zsebből fizessék ki a tandíjat, vagy a diákhitel törlesztőjét, azoknak megvan a motiváció, hogy egyetem mellett munkát vállaljanak. Akiknek mások a lehetőségeik, gyakran nem érzik az igényt arra, hogy mihamarabb elkezdjenek dolgozni; pedig szerencsés az, aki felismeri, hogy mekkora előnyt jelent tanulmányok mellett a munkavégzés és/vagy szakmai gyakorlat, főleg a későbbi munkavállalás során.

Az álláshirdetéseknél gyakran találkozni azzal az elvárással, hogy legyen a pozícióra jelentkezőnek 1-2 év munkatapasztalata az adott területen. Ezért amennyiben időd és lehetőséged adódik, segítsd a jövőbeli pályafutásodat azzal, hogy már a tanulmányaid alatt tapasztalatot szerzel. Ez ugyanis nemcsak előteremti az oktatásodat fedező összeget, hanem az önéletrajzodban is jól fog mutatni; illetve olyan tapasztalatot is szerezhetsz, ami magabiztosabbá tehet.   

5. Ne hagyj mindent az utolsó pillanatra!

Az egyetemi tanév szorgalmi időszaka általában fesztelen és könnyed a vizsgaidőszakban tapasztalható megmérettetéshez képest. Ekkor tudatosul sokakban, hogy a megtanulandó mennyiség az érettségi anyag sokszorosa, és túl sok a kötelező, ellenben kevés a vizsgáig hátralévő napok száma.

Természetesen legyen időd az iskolai teendőid mellett az életed más részeire is, de a saját világodat könnyíted meg azzal, ha nem hagysz mindent az utolsó pillanatra. Segíthet ebben, ha hetente egy napot, vagy heti kétszer fél napot azzal foglalkozol, hogy a jegyzeteidet rendszerezed, kiegészíted, vagy kötelező irodalmat olvasol. Ugyancsak hasznos, ha minden óra előtt, csak a megelőző óra jegyzetét átolvasod. Ha nem is marad meg minden a fejedben szóról-szóra, hálás leszel vizsgaidőszak előtt, hogy már az alapvető fogalmakkal „találkoztál” korábban.

Az eredeti cikket ITT érheted el.

Kiemelt kép: Pexels

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.