A magyarok kedvenc regényét külföldön is imádják, hollywoodi színvonalú mozifilm készült belőle
Ez volt az első magyar alkotás, ami Oscar-jelölést kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Ez volt az első magyar alkotás, ami Oscar-jelölést kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

A Pál utcai fiúkról és a regény adaptációiról beszélgettek a Szélesvásznú történelem című műsorban.

A Pál utcai fiúk 1969-ben az Oscar-díj jelölésig jutott a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriában.

Üde, fiatalos, vagány kötet jelent meg Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye kapcsán.

A Molnár Ferenc kultikus regényéből készült A Pál utcai fiúk elkészülte pillanatában kétségkívül kultuszfilm lett.

Grecsó-Dés-Geszti színművét elsőként a keszthelyi Balaton Színházban mutatja be Vándorfi László társulata.

Fenntartja a kapcsolatot a Csokonai Színház a nézőkkel: még pár napig elérhető Az ajtó című előadásuk.

A színikritikusok sokszor mondják, jobb akkor írni egy-egy darabról, ha már beérett a rendező és a színészek közös alkotása. A Csokonai Nemzeti Színház A Pál utcai fiúk produkciójáról ez már elmondható.

Ötvenkét nyári előadást tart a veszprémi Pannon Várszínház idén, ami rekordot jelent a társulat életében – közölte a színház igazgatója kedden az MTI-vel.
A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. A kedden bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

NEM MIND ARANY – Éppen a színész fordítja minden egyes nő felé, így a saját felesége felé is az agressziót.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.