Nem arra van szükség, hogy átírogassuk és lebutítsuk a klasszikus, iskolai kötelező olvasmányokat, hanem arra, hogy mindegyik mellé készüljön egy olyan hasznos és remekbe szabott könyv, mint amilyen a Móra Könyvkiadó jóvoltából, Mészöly Ágnes összeállításában megjelent A Pál utcai fiúk kapcsán.
Ez a könyv üde, fiatalos, vagány – mind a hangja, mind a kis tesztjei (mert azt is tartalmaz ám, nem is keveset!) –,
az információtömeg, amit játékosan az olvasók tudomására hoz, lenyűgöző (bevallom, engem is meglepett néhány dolog, ezekről később), egyszóval minden együtt van benne ahhoz, hogy a „fiatalok” ne csak a könyvet szeressék meg, hanem még jobban elmélyedjenek a regény valóságos és virtuális világában: értem ezalatt azt, hogy a regénybeli viszonyok és szereplők bemutatásán és elemzésén túl a szerkesztőnek arra is van érkezése, hogy a korabeli, a regény megírásának idején aktuális viszonyokat ismertesse egészen azzal bezárólag, hogy milyen lakhatási viszonyok uralkodtak akkoriban Budapesten („A jómód jele volt a szülők külön hálószobája és a gyermekszoba. Ez sokszor még a gazdagabb családoknál is csak kicsi, kamraszerű helyiség volt”), vagy a gyermeknevelés néha sokkolóan brutális eseményeinek részletezéséig („A testi fenyítés a nevelés alapja volt. Verték a fiúkat és a lányokat is: családon belül a szülők és az idősebb testvérek éppúgy, mint a dadák, a nevelőnők és a házitanítók, vagy az iskolában a tanárok, itt megvalósult a társadalmi egyenlőség, a felső osztályok gyermekei sem úszták meg a pofonokat”).
A hang könnyed, a tesztek szellemesek, mégis minden komoly, utánajárt és részletekbe menő:
A nagy hengermalmokban őrölt búzalisztből sütött fehér kenyér mindennapossá vált. Pedig a tápértéke alacsonyabb, mint a korábban általános rozskenyereké, ám a »fehér kenyér« összekapcsolódott a fényűzéssel, és amint olcsón elérhetővé vált, háttérbe szorított minden egyéb kenyérfélét.
„Előfordult, hogy a gazdagabb művészek nem tartottak fenn saját lakást, hanem szállodában béreltek lakosztályt. Molnár Ferenc nyaranta a Margitszigeti Nagyszálló lakója volt, 1931 után pedig egyáltalán nem volt állandó lakhelye – Európa nagyvárosainak szállodáiban viszont visszatérő vendég volt.”
