Kultuszfilmek a világhálón – Fábri Zoltán: A Pál utcai fiúk (1968)

Nem mindegy, milyen felnőtté válik egy ember. A Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc műve minden idők legnépszerűbb magyar regénye, amely először 1906-ban, a Tanulók lapjában jelent meg folytatásokban, majd 1907-ben már könyv alakban vehette kezébe a Franklin Társulat kiadásában a korabeli olvasó, és amely egy felnőtté válás történetéről is szól. Boka János, a Pál utcai fiúk vezérének kamaszkorában jelenik meg a legerőteljesebben mindaz, ami a regény mélyén munkál.

Fábri Zoltán filmrendező is Boka Jánost teszi meg 1968-as filmjének központi figurájává. Boka az, aki a film végén nagyon hangsúlyosan roppan össze, a filmrendező az érzelmeit ábrázoló képek sokaságával érzékelteti, hogy Boka személyiségében változás történik éppen. A néző, ha nem is azonnal, de hamar rájön arra, hogy Boka felnőtté vált. Hirtelen, tragédiák sokasága miatt. A legnagyobb tragédia Nemecsek Ernő értelmetlen halála. Amikor a grund legfiatalabb csibésze megbetegedik, már apaként van mellette, apaként gondoskodik róla, apaként fogja a kezét, apaként próbálja férfienergiákkal megerősíteni a lelkét a betegség elleni küzdelemhez. A halállal való hirtelen szembenézés, Nemecsek Ernő elvesztése Boka Jánosnak is kudarc, az élet legkeményebb kihívásával, az élet végességével, törékenységével való szembenézést a film végén Fábri Zoltán Boka folyamatosan szomorú tekintetében ábrázolja. Boka gyermeklelke találkozik a halállal, amely találkozás a fiatal felnőtt Boka megszületését eredményezi. Rá­adásul gyermeki ésszel az se feldolgozható, hogy miután a Pál utcai fiúk kemény küzdelmek révén képesek voltak megtartani a grundot, a területet, ahol fociznak, bújócskáznak, fogócskáznak vagy csak összegyűlnek, hogy temérdek gyermeki problémájukat megoldják, a felnőttvilág elveszi tőlük, mert egy ház építkezésébe kezdenek.

Miután a néző végignézte a filmet, felmerül benne a kérdés, hogy érdemes volt-e a grundért küzdeni. Ez a kérdés a felnőttvilág kérdése. A nihilista és önző mai felnőtt világunk felől nézve persze nem volt érdemes harcolni a grundért, amelyen hamarosan építkezés kezdődik. Ha viszont gyermeki lélekkel közelítünk a kérdéshez, akkor nemhogy érdemes volt harcolni a grundért, hanem semmilyen más válaszlehetőség nem elképzelhető. És most jön a lényeg, amiért Molnár Ferenc megírta, Fábri Zoltán megrendezte és Illés György operatőr lefényképezte a történetet. A fiúgyermekeknek, legyenek akár a Pál utcaiak vagy a vörösingesek, meg kell tanulniuk a legfontosabbat, azt, hogy tisztességesen harcoljanak igazukért. Nem csalhatnak, nem árulhatják el bajtársukat, nem hagyhatják ott egymást a bajban, nem félhetnek, illetve félhetnek, de azt is látják, hogy együtt, közösségben akár legyőzhetetlen erőre is szert tehetnek. Tisztességet, becsületet, bátorságot tanulnak ezek a fiúk a grundért folytatott csatában. És közvetve bár, de hazaszeretetet is.

A felnőttéválás fájdalmának filmje
Fotó: NFI/Domonkos Sándor

Ha mindezt összevetjük azzal, hogy A Pál utcai fiúk a felnőtté válás történetéről is szól, akkor mind Molnár, mind Fábri arra helyezte a hangsúlyt, hogy akkor lesz az ember igazán tisztességes felnőtt, ha a legfontosabb értékekkel gyermekként szembesül. Gyermekként kell tehát megtanulni, hogy nem csalunk, tisztességesek, becsületesek vagyunk egymással, nem bántjuk a gyengébbet (nem vesszük el az üveggolyóit), de ha mégis hibázunk, mert hibázhat az ember, akkor van csak megbocsátás, ha megtanulunk tisztességgel bocsánatot kérni. Aki ezt megtanulja gyermekként, tisztességes felnőtté válik. A gyermekek tehát a saját kis grundjukért folytatott harcban (legyen az bármi, akár valós vagy képzelet szülte grund) a legfontosabb morális értékeket rögzítik. De ez csak akkor lehetséges, ha a templomban, az iskolában és a családban a felnőttek világa és persze a kultúra birodalma eléjük rakosgatja azt a néhány erkölcsi alapfogalmat, ami emberré teszi kultúrkörünkben az embert.